Nem kap közmunkát, aki más településre viszi a gyerekét iskolába?

Nagybaracskai asszonyok arról panaszkodnak a sajtónak, hogy elveszíti a közmunkáját, aki elviszi más településre a gyerekét a falu általános iskolájából. A polgármester szerint rágalom az egész.

Elveszíti közmunkáját, a továbbiakban nem kap semmiféle segítséget, aki elviszi gyermekét az általános iskolából. Ezt közölte Bögi István polgármester a közmunkásokkal január végén. Legalábbis ezt állítják azok az asszonyok, akik a Bács-Kiskun megyei napilaphoz, a Petőfi Népéhez fordultak panaszukkal.

A baon.hu riportja szerint egy hétfő reggel kapták az eligazítást, miután egyikük előbb szeretett volna távozni a közmunkából, hogy gyermekét a szomszédos csátaljai iskolába írathassa át. - Nehéz lett volna nem fenyegetésnek venni a szavait, amikor a községházáról a műhelybe viharzott a polgármester, és mondta, amit mondott – mesélte egyikük, aki szerint mindenkit sokkoltak az elhangzottak.

A település első embere a panaszosok szerint azzal érvelt, hogy az iskola elsorvadása után munka sem lesz a faluban. Fél év alatt 10-13 gyereket vittek máshová szüleik, a napokban pedig újabb diákok váltottak iskolát. Azzal indokolták, hogy pár éve a tehetséges gyerekeknek még segítettek a tanárok, hogy hatosztályos gimnáziumba lépjenek tovább, erre mostanában már nincs lehetőség, helyben akarják tartani a gyerekeket.

Nem kerül pénzbe az önkormányzatnak az iskola fenntartása, akkor miért ennyire fontos a gyereklétszám? - vetődik fel a kérdés. Erre az önkormányzati választás eredményével adnak magyarázatot. A függetlenként nyertes új polgármester egy Fidesz többségű testületet kapott, aztán az iskolát vezető képviselő a működőképességre hivatkozva "átállt", és új helyzetet teremtett. Az asszonyok úgy tudják, már annak érdekében zajlanak egyeztetések a háttérben, hogy a Klebelsberg Központtól a katolikus egyházhoz kerüljön át az általános iskola.

Bögi István polgármester a lap megkeresésére visszautasította és rágalomnak nevezte a közmunkások által elmondottakat.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.