galéria megtekintése

Még az anyjuk nevét sem tudták leírni, nemhogy érvényesen népszavazni

32 komment


Lencsés Károly

A népszavazáson a részvételi arány a határon túli magyarok körében meghaladta ugyan az ötven százalékot, de az érvényes voksok aránya nem sokkal lesz negyven százaléknál magasabb. A parlamenti választáson még ötből négyen szavaztak – 95 százalékuk a Fideszre.

A választásra jogosult határon túli magyaroknak csak nem egészen 56 százaléka vett részt a kvótareferendumon – derül ki a Nemzeti Választási Iroda által kiadott legfrissebb adatokból. Vagyis: a névjegyzékben szereplő több mint 276 ezer fő közül 153 ezren voksoltak. Az eddig feldolgozott levélszavazatok feldolgozása alapján valószínűsíthető ugyanakkor, hogy az érvénytelenségi arány legalább 16 százalékos lesz, mert sokan hibásan töltötték ki az azonosító nyilatkozatot – elsősorban édesanyjuk nevét tüntették fel pontatlanul.


Fotó: Molnár Edvárd / MTI

Így valószínűleg 120-130 ezerre tehető majd az érvényes szavaztok száma, ami már nem éri el az ötven százalékot. Viszont aki voksolt, egyértelműen elutasította a kvótát: az 58 ezer már megszámlált szavazólap alapján a nemek aránya 98,91 százalék, ami a hazainál 0,6 százalékkal még magasabb is.

 

Először 2014-ben szavazhattak a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok. Akkor 190 ezren regisztráltak és körülbelül 155 ezren éltek a választójogukkal. A részvételi arány így nyolcvan százalék körül alakult, miközben az érvényes voksok 95 százalékát a Fideszre adták.


Fotó: Molnár Edvárd / MTI

A választási kedv tehát azóta alaposan megcsappant, mert miközben most nyolcvanezerrel többen szerepelnek a névjegyzékben, kétezerrel kevesebben voksoltak. A választásra jogosultak számából különben nem lehet igazán következtetést levonni az aktuális szavazási kedve vonatkozóan, mert a regisztráció tíz évre szól, és addig azt is potenciális választóként tartják nyilván, aki a 2014-et egyszeri alkalomnak gondolta.

Akkor látványos kampányt folytatott a Fidesz a határon túliak körében, hogy a szavazáson való részvételre ösztönözze őket – emlékeztetett László Róbert, a Plitical Capital választási szakértője. Nem sokkal később postázták is a levélcsomagot, ezért akkor szerinte az érintettek többé-kevésbé tudhatta is, mi vele a dolga: voksolni, lehetőleg a kormánypárti listára. Azt gondolja, ezúttal viszont sokan lehettek, akik a semmiből érkezett borítékkal nem tudtak és nem is nagyon akartak semmit kezdeni.


Fotó: Molnár Edvárd / MTI

Az ezúttal sokkal kevésbé intenzív kampánnyal magyarázza az alacsonyabb részvételt Böcskei Balázs politológus, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért vezetője is. Ő úgy látja, a Fidesz elsősorban a hazai biztos pártválasztókat igyekezett mozgósítani, miközben a határon túliakat kevésbé tekintette fontos célcsoportnak. De a részvételnek szerinte azt sem tett jót, hogy egyre lejjebb vitték a tétet: először még a népszavazás érvényességének, míg a kampány vége felé már inkább a nemek számának fontosságát hangsúlyozták, azt sugallva, most nincs is mindenkire szükség.

Böcskei ugyanakkor hangsúlyozta: nemigen tudunk semmit arról, hogy mit jelentett a külföldön élő magyaroknak a kvótanépszavazás, s hogyan gondolkodnak az uniós bevándorláspolitikáról. Az viszont kiderült – tette hozzá –, hogy az itthon sokakat foglalkoztató kérdés nem válik automatikusan érdekessé a számukra. Aki mégis szavazott, a politológus szerint alapvetően nem is a kérdésre, hanem preferált pártja álláspontjára figyelt igazán, és oda tette az ikszet, ahová kérték tőle. Amúgy ez nagyjából a hazai választók jelentős részére is érvényes.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.