A rákbetegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület a közelmúltban konkrét esetek feldolgozásával próbálta felmérni a rendszer sajátosságait. Így találkoztak azzal a húszéves, erős térdfájdalommal küzdő fiatal lánnyal, akinek jóindulatú érdaganata miatt a Sportkórház sebésze rendelt kontrasztanyagos MR-vizsgálatot. Erre 2014 augusztusában 2015. februárra kapott időpontot. Ezenkívül egy ajánlatot: ha kifizeti a leletet, csak egy hét a várakozás. A családja nagy nehezen összeszedett 155 ezer forintot, így novemberre már elő is jegyezték a műtétre.
Egy 47 éves asszony számára életmentő volt, hogy tudott fizetni a vizsgálatért. Gerincfájdalma miatt kapott MR-vizsgálatra beutalót 2014 augusztusában – decemberre kapott időpontot. Pénzért lényegében azonnal bejutott. A lelet szerint a hátfájást tüdődaganat okozta. Megműtötték, most jól van. Ha nem fizet, még ma sem lenne túl a műtéten, gyógyulási esélyei súlyosan romlottak volna. Az egyesület gyűjtéséből idézett példák egy általánosan is félelmetes helyzetet jeleznek.
|
Egyágyas szoba egy magánkórházban
Szabó Bernadett / Népszabadság
|
Vokó Zoltán epidemiológus adatai szerint a mell-, vastag- és végbél-, illetve prosztatarákban szenvedő betegek ötven százalékánál a kezelést az első diagnózisukat követő egy hónapon túl, a tüdőrákban szenvedő betegek felénél pedig majd két hónappal később kezdik meg. Holott e betegségekben a gyógyulás esélyét alapvetően befolyásolja a beavatkozás gyorsasága. Többhetes, pláne hónapos várakozás végzetes lehet. Aki teheti, fizet is. (Az Union Biztosító felmérése szerint míg két éve az orvoshoz fordulók 32 százaléka, addig ma már 44 százaléka fizet az ellátásért.)
Laborlelethez is nehéz gyorsan hozzájutni, de a kért vizsgálatok számától, bonyolultságától függően néhány ezer forinttól több tízezerig terjedő összegért gyorsan is megkaphatjuk. Készpénz nélkül, pusztán a beutaló alapján viszont nagyon sok helyen hetekig kell várni, és meglehetős kényelmetlenségeknek is ki van téve a páciens. A képalkotó diagnosztika ára 10-30 ezer forint. A legköltségesebb az MR-vizsgálat, 30 ezertől 150 ezer forintig terjed az ára. A mammográfia 20 ezer forint, ha a lelet alapján szükség lenne szövettani mintavételre, illetve szövettani vizsgálatra, az további átlag 100 ezer forintba kerül.
A lelettel aztán magánorvoshoz is lehet menni. Onkológiai tanácsadásért, másodvéleményért általában 15-20 ezer forintot számláznak a magánintézmények. Ha viszonylag egyszerű gyógymód is elégséges, még mindig sokat segít, ha valakinek van pénze. A legnagyobb kínálat a magánpiacon ugyanis az egynapos sebészeti ellátásokból van. A különböző sérvműtétekért például 50-100 ezer forintot kérnek. A kisebb ortopédiai beavatkozások, például a teniszkönyök-operáció, vagy a térdszalagplasztika 160-200 ezer forintba kerülnek. Egy egyszerűbb csonttumorműtét 220 ezerbe.
A sorban állás elkerülését célzó diagnosztikai kitérő után azonban a legtöbb beteg útja nem az egynapos beavatkozásokhoz, hanem összetettebb gyógymódokhoz, így a közfinanszírozott szolgáltatókhoz vezet. Vissza az állami rendszerbe. Máshol ezeket nem tudják megcsinálni. És a betegeknek sem telik többre. Székely Tamás, a Kelen Kórház ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a betegek jellemzően 200–400 ezer forintig választják a magánszektort. Ennyit ér meg nekik az, hogy elkerüljék a sorban állást és jobb kiszolgálást kapjanak.
Ennél is fontosabb, hogy számos fontos ellátás elérhetetlen a magánvállalkozásoknál. Az onkológiai kezeléseket például az akár napi milliósra is rúgó költségek kalkulálhatatlansága különösen kockázatossá teszi. Lehet ugyan, hogy a beteg a terápia egy részét finanszírozná, de megjósolhatatlan, hogy hány alkalommal lesz szükség sugár-, illetve kemoterápiás kezelésre. Etikailag és üzletileg is kezelhetetlen, hogy valakinek azt mondják: ha elfogyott a pénze, nem tudják folytatni a gyógyítását.
A szolgáltatások egy másik része a piac szűkössége miatt hiányzik a magánszolgáltatók kínálatából. Néhány lehetséges vevőre nem építettek ki az államival párhuzamos rendszert, különös tekintettel arra, hogy itt kiemelt beruházásokra van szükség. Ezért inkább csak nekitámasztották vállalkozásaikat a közkórházaknak. Ehhez járul, hogy a szövődményes, vagy a folyamatos válságmenedzselést igénylő eseteket a magánegészségügyben azért sem tudják vállalni, mert a náluk dolgozó orvosok főállásban jórészt az állami egészségügyben praktizálnak, így nem „rángathatók be” a tervezhetetlen esetekhez.
Persze a legegyszerűbb beavatkozások is alakulhatnak rosszul, még egy simának induló szülés is végződhet az intenzív osztályon, és erre a magánkórházak is felkészülnek. Rendszerint valamely nagyobb állami intézménnyel kötnek szerződést arra az esetre, ha páciensük az ő szakmai lehetőségeiket, kompetenciájukat meghaladó ellátásra szorulna. Így egy magánbeteg akár tudtán kívül is gyógyulhat közkórházban.
A magánbiztosítók nagyon komoly pénzért kínálnak teljes ellátást súlyos betegségekre, de ilyen esetben az ő betegeik is a közkórházakban ötnek ki, érdemben a többiekkel azonos ellátásban részesülnek, még ha sokkal kellemesebb körülményeket
biztosítanak is a számukra. Ez az egy, amit pénzért biztosan be lehet szerezni, sokkal többet országon belül nem.
Hálapénzzel még mindig olcsóbb az állami ellátás
Kevés az olyan terület, ahol eleve magánorvoshoz fordul a magyarok többsége. Ilyen elsősorban a fogorvoslás. Innen az állam már két évtizede kivonult, azóta közpénzből csak a fogmegtartó kezeléseket állja az egészségbiztosító. A fizetőképes páciensek már kivonultak innen, mivel a technológia és az anyagok gyors fejlődését a közellátás nem követi, ezért aki tartósabb pótlást, esztétikai javítást kér, ezt csak a magánszférától kapja meg. Viszonylag korán váltak magángazdasági ágazattá az olyan fokozottan személyes, érzékeny, viszont kevéssé eszközigényes területek, mint például a nőgyógyászat.
Bizonyos mértékig ide tartozik a mesterséges megtermékenyítés, melynek legújabb technológiái – hasonlóan a fogorvosláshoz – kevéssé jutottak be a közellátásba. A nők jelentős része évtizedek óta fizet a nőgyógyászának, kiváltképpen a szülészének, és ez az a terület, ahol szakmailag a legkevésbé különbözik az, amit hálapénzért a közkórházban, illetve a kezelés áráért a magánellátásban kaphatnak a nők. A szülés és terhesgondozás „hálapénzes ára” a közellátásban minimálisan 200-300 ezer forint, ugyanez a magánszolgáltatóknál 600 ezerig is elmehet. Az utóbbiban viszont van korrekt elszámolás, „szerződés” arról, pontosan mikor, milyen szolgáltatásokat biztosítanak.
A fővárosban a Róbert Károly Magánkórházban a terhesség kilenc hónapja alatti gondozásért 240 ezertől 390 ezer forintig kér az intézmény. A szülés ára – attól függően például, hogy érzéstelenítéssel vagy anélkül, saját orvossal vagy az ügyeletessel történik – 290 ezertől 400 ezer forintig terjed. Ebben a magánkórházban az elmúlt hét évben 3645 baba született. Egy másik magáncégnél, Telkiben a terhesség végigkísérése 300 ezer, maga a szülés 390 ezer forint volt. Ott évente közel kétszáz gyerek jött a világra. A kórház nemrég bezárt, mert mint alapítója, Kovács Gábor mondta, nem tudott versenyezni a túl alacsony áron, korrupciós viszonyok között működő közkórházakkal.
