galéria megtekintése

Nem elég kerek asztal

3 komment


Kálmán T. Attila

A köznevelési kerekasztal csütörtöki rendkívüli ülése előtt Balog Zoltán miniszter sorolta fel, hogy milyen javaslatokat fogalmaztak meg a meghívott szervezetek, amelyeket a közeljövőben törvényekbe is írnak. Mi pedig megkérdeztük azokat, akiknek határozott véleményük szokott lenni oktatási kérdésekről, hogy osztoznak-e az örömben. Nem igazán.

A Klik marad

A 198 tankerület helyett 57 egység tartozik majd alá. Ezek neve és pontos száma is bizonytalan még, de biztosan önálló jogi személyiséggel és gazdálkodással rendelkező intézmények lesznek.

„A tankerületeknek nem voltak komoly jogosítványaik, így ez a látszat ellenére centralizálás” – kommentálta a változást Nahalka István oktatáskutató, majd elmondta, hogy „a központi klikes feladatok kiosztása ellenére” úgy látja, „a kormány továbbra is csak állami, központosított irányításban képes gondolkozni”. Szerinte „elvi különbség”, hogy a választóktól függő önkormányzatoknál döntenek a helyi iskolákról, vagy egy a helyiek feje fölé szervezett állami központban.

 

A Civil Közoktatási Platform szóvivője, Törley Katalin is üdvözölné az iskolai autonómia növelését, de szerinte „ez apró Klikekkel nem fog működni”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét vezető Mendrey László sem fogadta kitörő jókedvvel a döntést: „A központosítás a legjobb módja, hogy feltűnés nélkül lehessen a lehető legtöbb pénzt kivonni az oktatásból.”

Ennyike
Ennyike
Koncz György / Népszabadság

Önállóbbak lesznek az igazgatók

Egy meghatározott keretből maguk gazdálkodhatnak, illetve munkáltatói döntések gyakorlásában egyetértési jogot kapnak.

„A nullához képest elmozdulás” – ironizált Törley, de elmondta konkrét kritikáját is: „A nem teljes gazdasági önállóság súlyosan csorbítja az igazgatók jogkörét.”

Megszűnhet a vegyes fenntartás

Balog Zoltán szerint nem volt hatékony, ezért minden önkormányzattól elvennék a jövőben a működtetési feladatokat is.

„Az alapgondolat jó, mert a kettős irányítás okozott gondokat. A baj az, hogy itt is folytatódik a centralizáció” – mondta Nahalka, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek köszönhetően a gazdagabb önkormányzatok lehetőségei is szűkülnek, hogy több pénzt rakjanak az iskolájukba.

Törley sem érti, hogy az önkormányzatok miért nem kapnak nagyobb bizalmat: „Sok kérdésről helyi szinten kellene dönteni. Más kérdéseknél, például a szegregáció problémájában indokolt lenne a magasabb szintű döntéshozás.”

Fotó: Koncz György / Népszabadság

„Nem farigcsálni kellene, ami nem működik, hanem meghatározott alapértékekre felhúzni egy jól működő, európai szinten versenyképes oktatási rendszert” – mondta Törley, aki szerint egyébként is bebizonyosodott, hogy „az állam nem jó gazda”.

Két évig még dolgozhatnak a nyugdíjas pedagógusok

„Sok helyen megszűnt volna tantárgyak taníthatósága” – üdvözölte a lépést Törley Katalin, hozzátéve, hogy több területen nagyon nehéz fiatal pedagógusokat találni.

Nahalka István azonban hosszabb távon láttatta, hogy egy ilyen szükséges, de egyszerű húzás miért csak elodázza a gondokat: „A természettudományokat tanító tanárok korfája megmutatja, hogy semmilyen továbbfoglalkoztatás nem oldja meg a problémát.”

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Differenciált béremelés

A pedagógusoknak 2013 óta öt lépésben adott béremelés utolsó bértömegéből igazgatói és tankerületi döntésre különböző mértékben részesülhetnek a tanárok.

„A szakszervezetekkel nem egyeztetett senki. Ez teljességgel elfogadhatatlan, egységes béremelésről volt szó”

– fakadt ki Mendrey ­László.

Törley Katalin szerint is feszültséget fog generálni a lépés, mert „egy hirtelen döntéssel változtattak a mindenkinek beígért béremeléssel szemben”. Hozzátette, hogy a minőségi munka honorálása fontos lenne, de ebben a formában ez elfogadhatatlan.

A pedagógusok munkáját segítő dolgozók idén kétszer 35 000 forintos juttatásra, jövőre pedig 10 százalékos béremelésre számíthatnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.