Nem elég a kormánynak a Norvég Alapok befagyasztása

Úgy néz ki, az Orbán-kormánynak milliárdos bukást is megér a civil alap kezelőjének összemosása az LMP-vel.
A következő hetek tárgyalásain a magyar fél megfelelő garanciát tud adni arra, hogy valós célokra használják a Norvég Alap Magyarországnak szánt, most felfüggesztett pénzeit - nyilatkozta Csepreghy Nándor  fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár. A magyar fél azt kéri, hogy felfüggesztést terjesszék ki arra a három alapra is, amelyek civil szervezeteknek szánt pénzeket folyósít, és tárgyalják újra a Norvég Alap teljes programstruktúráját.

Csepreghy Nándor az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Norvég Alap Magyarországon 12 programterületen 40 milliárd forint értékben finanszíroz. A norvég kormány most arról döntött, hogy amíg meg nem győződik arról, hogy az általuk megfogalmazott elvárások mentén működik az átalakított magyarországi intézményrendszer, addig felfüggesztik a Magyarországnak szánt kifizetéseket abban a kilenc programban, amelyben a magyar kormányzat a közreműködő.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: azt kérik, hogy a felfüggesztést a döntéshozó terjessze ki arra a három alapra is, amelyek civil szervezeteknek szánt pénzeket folyósítanak. Jelenleg ez a forrás Magyarországra az Ökotárs Alapítványon keresztül érkezik, amely "a felszínen ugyan civilnek tűnik, de látszik, hogy az alapítvány az LMP szatellit szervezete, vagyis politikai szervezet és nem civil" - mondta.
A magyar fél azt kéri, tárgyalják újra a Norvég Alap teljes programstruktúráját, a megbeszélések folynak, szakértői egyeztetések már voltak és lesznek a következő hetekben is, egy-másfél hónap alatt végére lehet jutni az ügynek - mondta Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.

Az alapok felfüggesztésének okairól és előzményeiről korábbi cikkünkben olvashatnak, a következményekről pedig itt tudósítottunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.