galéria megtekintése

Megijednek, ha azt hallják, a kormány megvédi őket

6 komment


Hargitai Miklós

A helyszínt és az időpontot is tökéletesen választotta meg az Együtt a soron következő kormányellenes tüntetésre: a megmozdulás gyakorlatilag párhuzamosan futott Orbán Viktor évértékelőjével, a Várkert Bazár előtti terecskére pedig valószínűleg azok közül is sokan kilátogattak az inkább tél végi, mint kora tavaszi vasárnap délután, akiket amúgy az ellenzéki párt nem feltétlenül tudott mozgósítani.

Földi Imre

A fél 4-es kezdésre a vártnál többen, talán háromezren is összegyűltek a Duna-parton, az Orbán-hívek közelsége pedig biztosította a motivációt és a paprikás hangulatot: Juhász Péter vezényletével gyakran és lelkesen skandálták az emberek a miniszterelnöknek címzett jókívánságokat, folyamatosan elugrálva a villamosok elől (a villamosforgalmat ugyanis az illetékesek nem tartották szükségesnek leállítani).

 

A beszédek sorát a magánnyugdíj-tüntetéseken ismertséget szerzett Vajda Zoltán indította: ő az aluljáróban itt a piros hol a pirost játszó szélhámosokhoz hasonlította a kormányfőt, megállapítva, az egész népszavazási hókuszpókusz arra szolgál, hogy kevésbé legyen feltűnő a demokratikus jogok megvámolása és az egyre szemérmetlenebb lenyúlás.

Vajda felháborítónak nevezte, hogy az ország valódi sorskérdései helyett Orbán 1294 menekült befogadásáról akar népszavaztatni – szerinte elképzelhető, hogy akár bűnözők is akadhatnak közöttük, de a Fidesz politikai családjában is volt már agresszív asszonyverő, hamis potencianövelőt árusító gyógyszerügynök és feltételezett gyilkos is, mégsem akarja senki az egész pereputtyot kidobni az országból. A szónok végezetül föltette a kérdést:

mire számíthatunk, ha a hatalom már egy politikailag nem is fajsúlyos témában, a vasárnapi nyitva tartás ügyében is verőlegényekkel akadályozta meg, hogy a nép dönthessen – mi lesz majd, ha ténylegesen a hatalom lesz a tét?

Ring Éva egyetemi oktató először a felsőoktatás és az innováció elkeserítő helyzetéről beszélt – például arról, hogy mostanában kevesebb magyar szabadalom születik, mint a második világháború éveiben –, majd a közönség megszavaztatásával, egy rögtönzött nemzeti konzultációval gyorsan talált 400 milliárd forintot (többek között a stadionépítések, a Városliget-projekt, a miniszterelnök Várba költöztetése és a felcsúti kisvasút elhagyása árán), amelyből rendbe lehetne tenni az iskolákat és az egészségügyet.

Földi Imre

Komáromi Zoltán háziorvos néhány adattal apokalipszis-közeli helyzetet vázolt föl a gyógyításban: szerinte már most is 260 háziorvosi praxis betöltetlen, tíz év múlva pedig másfél millió ember lesz háziorvosi ellátás nélkül –, majd rámutatott, hogy egy tízéves egészségügyi bérmegállapodás lenne a megoldás, de ha lehet, ne Mátyás királyról nevezzék majd el a programot („adtam is, meg nem is"), hanem végre valóban rendezzék a béreket.

Földi Imre

Tőle egy egyetemista, Kövesdi Veronika vette át a szót; a hatalomhoz intézett beszédének legmegkapóbb gondolata szerint nem örül, amikor azt hallja, hogy Orbán Viktor valamitől megvédi, mert

neki és a kortársainak épp a kormány jelenti az igazi veszélyt.

Meghívott vendégként Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere is szót kapott: ő amellett érvelt, hogy egy demokratikus kormány helye nem a várban, hanem a Kossuth Lajosról elnevezett téren van, és nem költhet el 400 milliárdot azért, hogy egy korábbi antidemokratikus kort újraálmodjon, másrészt azt fejtegette, hogy fontos ügyekben a népre kell bízni a döntést, ahogyan a baloldal is tenné az előválasztással.

Az utolsóként mikrofonhoz lépő Együtt-elnök, Szigetvári Viktor felsorolta az Orbánék által eddig megakadályozott összes népszavazást, majd a miniszterelnöki évértékelő vezérmotívumát kifordítva azt mondta: nem Brüsszelt kell megállítani, hanem Orbán Viktort, aki mára azonosította magát a néppel, és legszívesebben mindenki helyett eldöntene mindent az országban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.