Nem bonthatják a Radetzky-laktanyát

Visszavonta a II. kerületi Bem téren álló Radetzky-laktanya építési-bontási engedélyét a fővárosi kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hatósága, és elrendelte az építési-bontási munkák azonnali leállítását.

A kormányhivatal honlapján közleményben megjelent: nem adták meg a volt Radetzky-laktanya épületeinek építési-bontási engedélyét, mivel az erről szóló határozatot „jogszabálysértő eljárás nyomán adta ki” a hivatal építési és örökségvédelmi hatóságának jogelődje, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Irodája (KÖH) 2010 májusában. A határozat indoklása szerint az épület a 2010-es építési-bontási engedély kiadásakor már három éve ideiglenes műemléki védelem alatt állt, mivel 2007-ben a KÖH megindította az épület egyedi műemléki védetté nyilvánítását. Ezért az akkor hatályos törvények szerint a KÖH-nek a bontási engedély kiadásakor a műemlékekre vonatkozó rendelkezéseket kellett volna alkalmaznia.

A kormányhivatal megállapította, hogy a kérelmezett bontási-építési tevékenység nem felel meg a kulturális örökség védelméről szóló törvénynek. A bontási-építési engedély nemcsak az egyedi műemléki védelem céljával ellentétes, hanem a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló UNESCO-egyezményben rögzített célokkal is, azok megvalósítását jelentős mértékben korlátozza, illetve akadályozza, tehát jogszabálysértő – írták.

Kiderült: a kivitelező mind a mai napig nem rendelkezik az engedélyben előírt, hatósággal egyeztetett kivitelezési dokumentációval, így az általa tett bejelentés alapján jogszerűen meg sem kezdhette volna a bontást és az építést. A kivitelező HB Reavis csoport közleményében azt írta: a Bem Palace projektet áprilisban vásárolták az Európa Ingatlanbefektetési Alaptól. Az eladó hatályos építési engedélye alapján 2012 szeptembere óta végezték a kivitelezési és bontási munkálatokat. Közölték: a cég „vizsgálja a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges lépéseket”.

A Bem József tér 3. szám alatti épületet, egy 1840-ben épült klasszicista stílusú élelemraktárat 1897-ben építették át Benedicty József tervei alapján kaszárnyává, ekkor kapta a Radetzky-laktanya nevet. A rendszerváltás után az MDF székházaként működött.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.