Nem bírták tovább együtt: feloszlott az önkormányzat

Feloszlatta magát a Tolna megyei Decs képviselő-testülete – közölte a település polgármestere pénteken az MTI-vel.
Antal Zsolt (független) elmondta: a hattagú testület szerdai ülésén négyen kezdeményezték és szavazták meg az önfeloszlatást. A képviselők az együttműködés hiányával indokolták a határozatot.

A polgármester szerint a viták miatt több döntést nem hozott meg az önkormányzat, így 2014. október óta nem választottak alpolgármestert. A Tolna megyei kormányhivatal emiatt kétszer, összesen 502 ezer forintra bírságolta meg az önkormányzatot – jegyezte meg.

Mint mondta, a független tagokból álló testületen belül a 2014 előtt is mandátumot szerző és a tavaly megválasztott új képviselők nem tudtak együttműködni. A feloszlatást megszavazó képviselők az MTI megkeresésére nem kívántak nyilatkozni.

A 3800 fős községben november 12-éig kell időközi önkormányzati választást tartani, amelyen képviselőket és polgármestert választanak a lakosok.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.