galéria megtekintése

Nem áprilisi tréfa: Vona győzelmet remél

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 02. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

A pártelnöki meghívó címét látva (A Jobbik-kormány első napja) arra gyanakodtunk, hogy április elsején valamilyen átverés áldozatai leszünk. Vona Gábor (képünkön) azonban rögtön világossá tette, hogy a dátum ellenére nincs szó ilyesmiről, szerinte az április tréfát Orbán Viktor már korábban elsütötte, amikor arról beszélt, hogy Európában ma a magyar a harmadik legiparosodottabb nemzet. A Jobbik ilyen versenybe nem kíván beszállni.

Fotó: Móricz Simon / Népszabadság

A tájékoztatón kiderült, Vona komolyan gondolja – legalábbis úgy tesz, mint aki komolyan gondolja –, hogy pártja kormányra kerül. Méghozzá egymaga. Ha így lesz, akkor a Jobbik az elszámoltatással fogja kezdeni: egyebek mellett vagyonosodási vizsgálatnak veti alá a parlamenti politikusokat és családtagjaikat, előírja, hogy a képviselők hozzák nyilvánosságra, a magyaron kívül milyen állampolgársággal rendelkeznek.

 

A pártvezető állította, hogy a Jobbik sem a Fidesszel, sem az általa keményen bírált, szerinte „bűnbandaként működő” baloldallal nem akar koalíciót kötni. Akkor sem, ha patthelyzet alakulna ki, és szükség lenne a Jobbikra a kormányalakításhoz. Ebben az esetben kisebbségi kormányzása következne, vagy új választást kellene kiírni.

A Jobbik a kampányt megnyerte, most már csak a választást kell megnyernie – közölte Vona Gábor, bizonyítva, senki nem vádolhatja túlzott szerénységgel, netán azzal, hogy kevés lenne az önbizalma. A közvéleménykutatások „dinamikája” szerinte azt jelzi, hogy a Fidesz stagnál, a baloldal visszaesett, a Jobbik jön felfelé. Vona úgy érzi, a baloldalt befogták, és lehetőségük lesz „megcsípni” a Fideszt is. A választás tehát – állapította meg – a Fidesz és a Jobbik között fog eldőlni. Tegyük hozzá: olyan felméréssel már találkoztunk, amely szerint a Jobbik népszerűsége megközelítette a baloldalét, de olyannal még nem, hogy beérte vagy megelőzte volna. Így értelemszerűen olyannal sem, hogy a Jobbiknak sikerült volna a Fidesz közelébe férkőznie.

Kérdésünkre, hogy mire alapozza várakozásait, Vona Gábor úgy vélte: a közvélemény-kutatók rendre alulmérik a Jobbikot. Azzal kapcsolatban, hogy a párt hány egyéni körzetben számít győzelemre, nem mondott konkrét számot. Csak annyit jegyzett meg, hogy minél több választókerületben szeretnének nyerni.

Mit mondhatnánk erre? Gyaníthatóan a többiek is így vannak ezzel. Hisz az új választójogi rendszerben a győzelem elsősorban az egyéni körzetekben dől el. A Jobbiknak pont ez a gyenge pontja, nem véletlen, hogy Vona Gábor még nagy vonalakban sem szeretne jóslásokba bocsátkozni.

A Jobbik az utóbbi időben – ha hihetünk a felméréseknek – valóban növekedésnek indult, pontosabban kezdi visszaszerezni az elmúlt években alaposan megcsappant táborát. Ebben nyilvánvalóan közrejátszik az is, hogy a szélsőjobboldali párt kampánya a konszolidáció jeleit mutatja. A Jobbik mérsékeltebb stílusra váltott, érzékelhetően visszavett a cigányozásból és a zsidózásból. (Mindebből nem következik, hogy ilyen megnyilvánulásokkal egyáltalán nem lehet találkozni: lásd például a „holokamuról” értekező debreceni jobbikos politikus esetét.)

A párt nem titkoltan a Fideszből kiábrándult, de választásukban egyelőre még bizonytalan szavazókat szeretné megnyerni: megakadályozni, hogy átvándoroljanak a baloldalhoz, vagy éppen azt, hogy végül mégis maradjanak a Fidesznél. Amikor azonban Vona Gábor a Fidesz igazi kihívójaként próbálja feltüntetni a Jobbikot, és a győzelem lehetőségével kecsegteti a szélsőjobb szimpatizánsait, kockázatot is vállal.

A 2010-es parlamenti választásokon a Jobbik még az előző évi –a párt számára kiugró sikert hozó – EP-választáshoz képest is erősíteni tudott: mintegy 850 ezer listás szavazatot és majdnem 17 százalékot szerzett. A jobbikosok mégis csalódottan fogadták az eredményt, mert elhitték, hogy az „SZDSZ eltakarítása” után a Jobbik az MSZP-t is legyőzi. Ami annak ellenére sem jött össze, hogy a szocialisták akkor tényleg padlón voltak.

Borítékolható: ha a Jobbik szavazói most beleélik magukat abba, hogy pártjuk saját jogon kormányra kerülhet, akkor még sokkal nagyobb lesz a csalódásuk, mint négy éve volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.