– Mit ért a „cigányság problémáján”?
– Hogy jelentős részüknek nincs módja integrálódni, munkát kapni, mert képzetlenek, sok helyen szegregálódtak, és javarészben sajnos kriminalizálódtak is. Itt-ott nagyon hamar akár éhséglázadások is lehetnek. Emberek nyomorognak, és mivel nem fogják annyiban hagyni, hogy a gyerekeik is éhezzenek, bemennek majd a boltokba, és elveszik, ami kell. Nem igaz, hogy a cigányok cigire meg italra költik a segélyt. Akadnak olyanok is, de ez a kisebbik rész, a többségnek kenyérre kell. A jövő sajnos engem fog igazolni, és akkor majd mások magyarázkodhatnak, hogy jaj, jaj, rosszul ítéltük meg a helyzetet. Ezelőtt öt évvel azt mondtam: senki ne higgye, hogy ahol vagyunk, az a gödör alja. S nézzük meg most: sokkal rosszabb a helyzet, akár Miskolcon is, mint 2009-ben volt.
– Mások ezt cáfolják. Azt mondják, Miskolc nyugodt, békés város, és Székesfehérváron is több a bűncselekmény, mint itt.
– Sajnos tévednek. Van egy tényszerű adatsor a kezünkben, miszerint 2009-hez képest a tizennégy kiemelt bűncselekményi kategória felében rosszabbodtak a mutatók: nőtt például a testi sértések, lopások, kifosztások száma. Mindez úgy, hogy volt kollégáim teljesítményét messzemenően elismerem, az erőn felüli munkájuk nélkül még elszomorítóbb lenne a helyzet.
– Miskolcon az Avas lakótelepen évek óta azzal küzdenek, hogy a vidékről ideköltözött roma családok zajosak, nem tartják be az elemi szabályokat, és ezzel megkeserítik a lakótársak életét. Ön úgy fogalmazott korábban, hogy a „cigány honfitársainkkal nem megy az együttélés”. Ez vállalhatatlan.
– Pedig csak kulturális és szocializációs különbségeket fogalmaztam meg konkrét eseteket megemlítve. Igaz, élesen tettem ezt, de nem akartam általánosítani: rendőrként a város problematikus térségeiről beszéltem. A miskolci fészekrakós ügy például nem arról szólt, hogy cigánycsaládok végre bejöttek a putriból, és tisztességes körülmények közé kerültek, mint ahogy kellett volna, hanem arról, hogy néhány fineszes cigány vezető, ügyvédekkel és banktisztviselőkkel karöltve „lenyúlta” és kihasználta ezeket a kiszolgáltatott embereket. Azt sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy azokat az embereket, szomszédokat is támogatandókat, akik elszenvedik az egyes „fészekrakók” okozta kulturális sokkot, őket is meg kell védeni az atrocitásoktól. A gátlástalanság nem csak a korrupció és a mutyizás esetében tolerálhatatlan, a lakóközösségeket terrorizálók esetében sem tűrhető el szó és tett nélkül.
– Erre is lenne megoldása?
– Kövezzenek meg érte: szerintem a vajdarendszer évszázadokon át jól működött. Ha egy közülük való ember mondja meg a sajátjainak, mit kellene csinálni. Sokkal erősebb, ha egy olyan ember mondja meg, mi legyen a tennivaló, akit ők választanak, elfogadnak és messzemenően tisztelnek. Ez többet ér, mint szankciókkal kényszeríteni, fenyegetni őket. És igen: a többségi társadalomnak is tolerálnia kell egy bizonyos pontig az úgynevezett „cigánytörvényeket”, ha azok jól működtetnek egy-egy közösséget.
|
„Miért ne lehetne például fideszes vagy KDNP-s érzelmű alpolgármester mellettem, ez miért olyan elképzelhetetlen manapság?”
M. Schmidt János |
– A borsodi cigányvajda – ami persze jelenleg egyfajta informális poszt és a roma történelem ismerői a múltbéli szerepét is vitatják – öt évvel ezelőtt teljes mellszélességgel kiállt ön mellett, amikor azt mondta: a rablásokat cigányok követték el.
– Pedig nem volt a puszipajtásom. De nemcsak ő állt ki mellettem, hanem szinte egész Miskolc, beleértve az akkori fideszes, szocialista és más pártvezetőket. Kriza Ákos polgármester 2011-ben a Miskolci Nemzeti Színházban, ünnepélyes keretek között, meleg kézfogással és dicsérő szavakkal ismerte el, milyen jó munkát végeztem rendőrkapitányként – s akkor már túl voltunk az ominózus 2009-es „eseményeken”. Most, hogy bejelentettem az indulásomat, nem kellett sokáig várni a pálfordulásra:már „cigányozó polgármesterjelölt” vagyok. Három éve, amikor Pro Urbe díjat nyomtak a kezembe, nem voltam az?
– Az meglepte, hogy a baloldalról sem fogadta osztatlan támogatás a jelöltségét? Az Együtt és a PM országos vezetősége is bejelentette kifogásait.
– Szerintem ebben az ügyben a miskolciaknak kell dönteniük. Amúgy sem én gondolkodtam pártokban, inkább ők gondolkodtak bennem, amikor mögém álltak. Én nem kerestem egyik párt vezetőjének a kegyeit sem. Független vagyok és az is maradok. Ám ha valaki támogatni akar, annak örülök, a miskolciak bátorítását pedig kifejezetten érzem. Bár az utóbbi időben mindenkinek azt mondom: támogasson, de gondolja meg, hogy nyilvánosan teszi-e. Amilyen időket élünk, Miskolcon még a nyílt szimpátiáért is megütheti valaki a bokáját.
– A kampány nem húsvéti körmenet. Számított ilyen mértékű visszhangra?
– Bevallom: nem. Amikor eldöntöttem, hogy indulok – idén április 25-én, este hét órakor –, nem gondoltam, hogy ilyen hamar a tűzvonalba kerülök.
– Ilyen pontosan emlékszik az időpontra?
– Előző este a rendőrnapot ünnepeltük, és két baráti társaságban is megfordultam, ahol ott volt Miskolc színe-java: üzletemberek, művészek, orvosok, tanárok, politikusok. Nagyon sokan megkérdezték, miért nem indulok? Jobboldali érzelmű barátaim is nógattak. Kriza Ákos nem fészkelte be magát a szívükbe, főként azzal, hogy negligálta a helyi értelmiséget, és a város cégeinek vezetői székébe földijeit, hajdani nagyváradi iskolatársait nevezte ki. Azt a kevés beruházást pedig, ami az elmúlt években indult, szintén nem miskolciak építik. A múltkor kutyasétáltatás közben egy szlovák kamionost kellett útbaigazítanom, aki a diósgyőri vár rekonstrukciójához hozott köveket a határ túloldaláról. Hát nekünk már saját kőbányáink sincsenek? Komolyra fordítva: Zalából, Vasból, Romániából, Szlovákiából importált brigádok dolgoznak itt, a miskolciaknak pedig nincs munkájuk. Milyen dolog ez? Ha helyzetbe hozzuk a mi vállalkozóinkat, az munkahelyeket teremt. Nemcsak az államnak kell erről gondoskodni, hanem a vállalkozásoknak, de ehhez olyan közeg kell, ami élénkít, és nem eltapos.
– A családja mit szólt, amikor bejelentette, hogy indul?
– A feleségem elment egy nyugodt helyre, pár napra, gondolkodni. Amikor visszajött, azt mondta, rendben, vágjunk bele, támogatni fog. Harmadik ciklus óta vezet egy olyan miskolci általános iskolát, ahová szinte száz százalékban cigány gyerekek járnak, például a sokat emlegetett Lyukó-völgyből és a számozott utcákból. Mindig egyedül indult, a tantestület sose állított vele szembe jelöltet, nagy az elfogadottsága. Így volt legutóbb is, de a kinevezési papírja még aláírásra vár. A nagyobbik lányom kormánytisztviselő, az ORFK-n dolgozik. Nem mondom, hogy nem féltem őket az esetleges retorzióktól.
– Milyen Miskolcról álmodik?
– Olyanról, ahol nem a párthűség, hanem a szakértelem számít, amikor fontos posztra kerül valaki. Miért ne lehetne például fideszes vagy kereszténydemokrata érzelmű alpolgármester mellettem, ez miért olyan elképzelhetetlen manapság? Nem azért, mert „jobbos”, és nem is politikai alkuk miatt, hanem mert ért ahhoz, amit csinál. Nagyon nehéz elfogadnom, hogy ez ma nem így működik. Ha a város „arcára” gondolok, akkor azt kell válaszolnom: a büszke iparvárosi idők, amikor több mint kétszázezer embernek nyújtott a megyeszékhely biztos megélhetést, sajnos elmúltak. A térséget felkészületlenül érte a rendszerváltás, a város elvesztette gazdasági alap jait, tömegével kerültek utcára az emberek anélkül, hogy esélyük lett volna az elhelyezkedésre. A kohászat elhúzódó agóniája hazug reményeket keltett, és megakadályozta, hogy bármily fájdalmas, szembenézzünk az egyre súlyosodó problémákkal. A régi világ már nem hozható vissza, új Miskolcot kell építeni.
– Önt egy nagy miskolci cég alkalmazza tanácsadóként.
– Már nem. Az indulásom bejelentésének napján felmondtam, mert nem akartam őket támadásoknak kitenni. Jól éreztem…
– Ha ilyen jól lát előre, azt is tudja, mivel fogják még támadni?
– Rólam mindent tudnak, az életem nyitott könyv. Az aktáimat „fent” is ismerik, elvégre rendőri vezető voltam. Nincs kétségem, hogy alkalmas pillanatban előhúznak majd valamit.
– Lenne mit?
– Nézze, volt egy időszak az életemben, amikor a munkámból adódó feszültségeket a nap végén borral lazítottam. Régen volt, kezdő kapitány koromban. Képzelje csak el, amikor évekig úgy mentem haza, hogy előzőleg például egy két és fél éves kisgyermek megkínzott, péppé vert holttestét kellett látnom, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy bepisilt... nos, akkor nem volt könnyű.Ma már máshogy kezelem a feszültségeket.
