A kormány meg akarta akadályozni az EBESZ találkozóját az ellenzékkel?

Csak a véletlennek köszönhető, hogy az EBESZ választási megfigyelő csoportjának parlamenti különítménye, illetve annak két vezetője találkozni tudott kedd délután az MSZP képviselőjével.
A kormány ugyanis – a szocialisták állítása szerint – hibás elérhetőséget és adatokat adott meg a nemzetközi szervezetnek.

Szanyi Tibor elnökségi tag, az MSZP EP-listavezetője elmondta: csak egy véletlennek köszönhető, hogy a szocialisták értesültek az EBESZ-képviselők budapesti jelenlétéről és így – a kormánypártok és a Jobbik után – ők is tájékoztatni tudták álláspontjukról a szervezet szakembereit.

Szanyi kérdésünkre hozzátette: a több mint egy órás találkozón világossá tette, hogy a demokratikus ellenzék sem az új alaptörvényt, sem pedig a Fidesz által írt új választási törvényt nem támogatta; ez utóbbinak köszönhető az is, hogy egymással nem feltétlenül közös platformon lévő pártok közös szövetségbe kényszerülnek.

Szanyi az EBESZ-megfigyelőknek elmondta azt is, hogy álláspontjuk szerint a Fidesz a nyomozóhatóságokat és a titkosszolgálatokat is felhasználja a kampányban saját politikai céljainak elérésére érdekében, és kriminalizálni igyekszik politikai ellenfeleit.

Úgy tudjuk, az EBESZ parlamenti csoportja a választások előtti napokban újra a magyar fővárosba látogat, amikor várhatóan további egyeztetéseket folytatnak majd a demokratikus ellenzéki pártok, így a kormányváltók szövetségének képviselőivel is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.