Nem akarnak beszélni a Szent Imre orvosai

Bár az Index szerdán reggel még azt írta: az aneszteziológus és intenzív terápiás orvosok háromnegyedének egyidejű felmondása miatt ellehetetlenülhet a betegellátás a Szent Imre kórházban, valamivel később az intézmény közleménye már azt állította, hogy nincs semmi probléma.
Mint azt a kórház orvosigazgató-helyettese, Bálint András lapunknak írta: az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályról mindössze négy orvos hiányzik. A november elején távozott Fejér Csaba osztályvezető főorvos helyére január elsejétől új főorvos érkezik. Hozzátette: jelenleg 15 szakorvos látja el a szükséges feladatokat, beleértve az ügyeletet is. (A közlemény arra nem tér ki, hogy ebből hányan aneszteziológus szakorvosok.) Műtét nem maradt el, az intézmény várólistája pedig a fővárosi kórházakkal összevetve a legrövidebbek közé tartozik.
A várólista a legrövidebbek közé tartozik
A várólista a legrövidebbek közé tartozik
Teknős Miklós / Népszabadság

Az intézmény a sajtónak szánt közleményében leírta azt is, hogy a szóban forgó szakma orvosainak jövedelme kórházukban jóval magasabb, mint az egyéb szakorvosoké. Azt írták, az elmúlt időszakban kétszer is volt béremelés az intézményben, legutóbb ősszel, amikor az osztály orvosainak bruttó bére valamivel több mint százezer forinttal, mintegy 980 ezer forintra emelkedett.

Lapunk hiába kereste az éppen felmondás alatt lévő orvosokat, nyilatkozni, a közleményt kommentálni egyikük sem akarta, a felmondásuk december 15-én jár le.

A kórházfenntartó hivatal, az Állami Egészségügyi Ellátóközpont és az egészségügyért felelős államtitkárság pedig az intézmény közleményét elégségesnek tartotta az ügy megnyugtató rendezésére.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.