galéria megtekintése

Nem a szavazás napján csalt a Fidesz

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 09. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

A Fidesz szakított az euroatlanti demokráciafelfogással, amelyben a pártok kölcsönösen elfogadják egymás létét, és legitimnek tekintik egy demokratikus választás eredményét – állítja legfrissebb elemzésében a független értelmiségieket tömörítő Szalay Kör.

A tanulmány szerint a kormánypárt inkább az „irányított demokrácia” gyakorlatát követi, tehát a választásokra csupán a hatalom megragadásának és megtartásának technikai eszközeként tekint.

Három éve tüntetést is tartottak a választójogi törvény módosítása ellen
Három éve tüntetést is tartottak a választójogi törvény módosítása ellen
Szigetváry Zsolt / MTI

Az új országgyűlési választási törvény alapvető célja az volt – vélik –, hogy a legnagyobb támogatottságot élvező párt az elnyert szavazatokhoz képest aránytalanul több mandátumhoz jusson. Ez a cél megvalósult: 2010-ben a voksok 53 százalékával a képviselői helyek 67,8 százalékát, míg 2014-ben a szavazatok nem egészen 45 százalékával a parlamenti mandátumok 66,8 százalékát szerezte meg a Fidesz–KDNP. Szinte minden részletszabályt igen tudatosan úgy alakítottak, hogy az a Fidesznek kedvezzen, vagyis: növelték az egyéni választókerületek arányát, a győztes jelöltek után is jóváírtak töredékszavazatokat az országos listán, és választójogot adtak a határon túli magyaroknak. Mindezek eredményeként a kormánypártok a korábbihoz képest legalább hét-nyolc többletmandátumot szereztek, miközben a kétharmad egyetlen képviselői helyen múlott.

 

Az új választási törvénnyel ráadásul csapdát állítottak az ellenzéki pártoknak – hangsúlyozza a Szalay Kör. A győzelem esélyével csak akkor indulhattak volna, ha a Fidesz–KDNP-n kívül valamennyi demokratikus ellenzéki erő egyetlen választási párt ernyője alatt képes összefogni. Miután ez nem sikerült, az egyfordulós rendszerben szükségszerű volt a vereség – vonják le a következtetést.

Az országos szintű hatalomcentralizáció és -koncentráció után a települések szintjén is hasonló folyamatok indultak el: az állami tartalék területeken új földosztás (földmutyi) révén létrejött egy új földbirtokosi réteg. Az önkormányzati választásokkal a kistelepülések egy részén a gazdasági, a politikai és a közjogi –önkormányzati – hatalom személyi-családi összefonódása valósult meg –állítja a Szalay Kör.

Ma már azok a pártok sem a szavazás napján csalnak, amelyek szakítanak a demokratikus alapelvekkel, a szabad, tisztességes és átlátható választások euroatlanti sztenderdjével – hangsúlyozza a Szalay Kör. A manipuláció korábban kezdődik: nem kis részben a közvélemény-kutatási adatok alapján – esetleg csak az utolsó pillanatban – az egész rendszert alakítják át. Az elemzésben utalnak arra, hogy ennek része volt a jelöltállítás megkönnyítése, amelyhez a korábbinál jóval nagyobb kampánytámogatás társult, tehát kamupártok sora indulhatott. Emellett kifogásolják, hogy a Fidesz a 2010-ben szerzett kétharmados többség birtokában egyoldalúan olyan választási modellt vezetett be, amely a tisztességes versenyt torzította.

A Szalay Kör álláspontja szerint a fentiekből adódik az a következtetés, hogy haladéktalanul új választási törvényeket kell készíteni. A cél egy szabad, tisztességes, arányos és átlátható választási rendszer kidolgozása, mert a jelenlegi szabályok akkor is tarthatatlanok, ha 2018-ban vagy később más politikai erő győz. Ha az egyéni választókerületek maradnak, kétfordulós választásra van szükség, de álláspontjuk szerint európai megoldást az jelentene, ha egyfordulós, kizárólag listás rendszert vezetnének be.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.