galéria megtekintése

Az MSZP mindent megtesz, hogy ne csalhassák el negyedmillió ember akaratát

58 komment


Lencsés Károly

Az MSZP mindent megtesz azért, hogy a Fidesz irányítása alatt álló Nemzeti Választási Iroda ne csalhassa el csaknem negyedmillió ember akaratát, és megtartható legyen a földrablások ellen kezdeményezett Fidesz-ellenes népszavazás – tudatta még csütörtökön közleményében Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese. Szerinte az iroda utasításra minősít annyi aláírást érvénytelennek, „amennyit csak kell”.

Tény: az ellenőrzés során csak valamivel több mint 180 ezer érvényes aláírást találtak, miközben 45 ezer érvénytelennek bizonyult. Nagyjából hétezer aláírást pedig nem is vizsgáltak, mert a csaknem 28 ezerből 791 ívet eleve hibásnak vagy hiányosnak találtak. A szocialisták álláspontja szerint így a választási iroda megmagyarázhatatlanul sok aláírást utasított el, hiszen azok 22 százalékát, tehát minden ötödiket érvénytelennek minősített.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ez nem számít azonban rendkívülinek – emlékeztetett választási szakértő, volt szocialista képviselő Wiener György. Az alkotmányjogász a Magyarország politikai évkönyvében megjelent tanulmányban dolgozta fel a Fidesz által kezdeményezett 2008-as, szociálisnak nevezett népszavazás tapasztala­tait, s a dolgozatból kiderül: a hibás aláírások aránya meghaladta a 21 százalékot.

 

Az akkori ellenzék öt nap alatt 321 ezer aláírást gyűjtött össze, de azokat akkor még nem ellenőrizték tételesen, hanem csak egy meghatározott nagyságú mintát vizsgáltak. Az Országos Választási Bizottság 2007 decemberében hozott határozata szerint ezek közül legalább 252 ezer, de legfeljebb 254 ezer érvényes. Akkor viszont még nem létezett az a szabály, amely szerint az íveken pontosan fel kell tüntetni az aláírásgyűjtő személy adatait. Amennyiben ezt is számon kérhették volna, biztosan még több a hiba.

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán hasonlóan alakultak a számok: 348 ezer aláírást nyújtottak be, és azok közül legkevesebb 274 ezer, s legfeljebb 278 ezer lehetett érvényes. Ez azt jelenti, hogy a hibaarány ezúttal is nagyobb volt 21 százaléknál. Gőgösék tehát semmivel nem adtak be rosszabb minőségű íveket, mint korábban mások, csak túl kevés aláírást gyűjtöttek. Nagyjából előre kalkulálható ugyanis, hogy kétszázezer érvényes aláíráshoz legalább 250-260 ezret kell gyűjteni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.