Nekiment Lázárnak a Heti Válasz

„Jánosnak és nem mindenhatónak hívják. Csakhogy a pozíciójához múlhatatlan szükségű alázat és integrációs képesség híján nem Jánosként viselkedik. Így aztán összetartás helyett szétfeszít, deprimál, energiát pusztít. Közösségtelenít” – idézi Borókai Gábor főszerkesztő július 16-án megjelent vezércikkében Tarlós Istvánt a miniszterelnökséget vezető miniszter kapcsán.

A BKV finanszírozása miatt kirobbant vitában szállt szembe a Fidesz két vezető politikusa. Borókai szerint „Tarlós még a kormányfő feltétlen bizalmát élvező Lázárral szemben is megengedheti magának a szókimondás luxusát”, hiszen „erős felhatalmazású politikus”. 

A főpolgármester pedig élve ezzel a luxussal Mary Poppinshoz hasonlította Lázárt, aki „egykori főnöke, Rapcsák András esernyőjével a kezében érkezett a hazai politikai életbe. És hogy már rogyadozik a nálánál sokkal okosabb miniszterelnöktől kapott feladatok súlya alatt”.

A Heti Válasz szerkesztője szerint azért lényeges Tarlós szókimondása a Lázár-ügyben, mert „a hierarchiába zárt kormány- vagy párttagok, akik bár naponta szenvedik el Lázár sokszor öncélú és érdemtelen vegzatúráját, mégis lefojtják indulataikat”. Pedig „Tarlós szerint gond van a miniszterrel. (...) ahogy általában lenni szokott a gyorsan magasra érő, egy pontra felfüggesztett emberekkel, akik vigyázó szemüket mindig csak felfelé szegezik, lefelé kalimpáló lábukkal meg sokakba belerúgnak.”

A személyét ért korábbi támadásokra Lázár János nemrég Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában reagált.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.