Házában támadtak a Magyar Gárda egyik alapítójára

Egyes lapértesülések szerint Szabó Attila házát klasszikus rablótámadás érte. A sérült felesége ugyanakkor elmondta, miközben feszítővassal és viperával ütötték a férjét azt kiabálták: most magyarkodjál! Az egyik betörőt elfogta a rendőrség. Megszólalt Vecsés polgármestere is.

Súlyos koponyasérüléseket szenvedett, s a bántalmazás miatt már egy műtéten is átesett a Magyar Gárda egyik alapítója, Szabó Attila, akit keddre virradóan vertek össze, miután négy ember betört vecsési házába. Lapértesülések szerint az egyik elkövetőt,  egy 38 éves fővárosi férfit, már el fogták.

A Magyar Nemzetnek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bényi Mónika elmondta: a nyomozás jelenlegi szakaszában nem politikai indíttatású támadásnak, hanem "tipikus rablásnak tűnik az eset, amelynek célja a vagyonszerzés volt".

A Magyar Hírlap ugyanakkor azt írta: "az áldozat és felesége egybehangzó véleménye szerint az elkövetők romák voltak", s arra is kitért, hogy a feleség szavai szerint amíg a támadók viperával és feszítővassal ütötték-verték a férjét, azt kiabálták, hogy "most magyarkodjál".

A Magyar Nemzet megjegyzi: a vecsési Jobbik és a Magyar Gárda egyik vezető személyiségéről van szó, aki a helyi MIÉP-ben is tevékenykedett, s tagja volt a városi nemzetőr szövetségnek. Szervezésével Vecsésen adományokból felállítottak egy honfoglaló vitézt ábrázoló bronzszobrot, adventi keresztet helyeztek a polgármesteri hivatal elé, a rászorulóknak pedig karácsonyra adományokat gyűjtöttek - sorolta a lap.

Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy rablás miatt indítottak eljárást, az őrizetbe vett 38 éves gyanúsítottról pedig azt közölte, hogy korábban rablás, lopás, hivatalos személy elleni erőszak és emberölés kísérlete miatt volt már büntetve.

A vecsési polgármester szerint a politikai ok sem zárható ki

Vecsésen a helyi önkormányzat évek óta kiemelt fontosságot tulajdonít a  közbiztonság megőrzésére, e célra az idén is 25 millió forintot  fordított költségvetéséből - közölte a Pest megyei város  polgármestere kedden az MTI-vel.

Szlahó Csaba elmondta, hogy a 19 ezer lakosú városban összességében jónak nevezhető a közbiztonság, ám az utóbbi időben a  fővárosból az agglomerációba "portyázó" bűnözői csoportok több  erőszakos cselekményt is elkövettek. Nyáron egy idős hölgyet  raboltak ki és öltek meg, egy hónappal ezelőtt pedig egy üzletember  volt az áldozat. A rendőrség az egyik bűnügy gyanúsítottjait már  kézre kerítette, a másiknál pedig még nyomoznak - tette hozzá.

A helyi önkormányzat térfigyelő rendszert szereltetett fel,  évente ötmillió forintot költ a polgárőrség finanszírozására és a  helyben működő rendőrőrsöt hétmillió forinttal támogatja - mondta a  polgármester.

A mostani rablótámadásnál, amikor brutálisan összeverték az áldozatot a hajnalban támadók, a polgármester úgy nyilatkozott: mivel a Magyar Gárda  egyik alapító tagját érte a támadás nem zárható ki a bűncselekmény politikai  indíttatása sem, de nagyobb a valószínűsége, hogy egy vagyon elleni bűncselekményről van szó - közölte Szlahó Csaba.

Szabó Attila háza Vecsésen
Szabó Attila háza Vecsésen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.