galéria megtekintése

A konyhán is átvennék a hatalmat, hogy meggyőzzék a választókat

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 11. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

Nem igazán értik a decsiek, hogy a 4300 lelkes község függetlenekből álló képviselő-testületének négyfős többsége miért oszlatta fel a grémiumot augusztus közepén. A négyek az új polgármesterre mutogatnak, ő meg vissza, az időközi választás 3-4 millióba kerül a falunak.

A négy képviselő írásban azzal indokolta a testület feloszlatásáról szóló döntését, hogy Antal Zsolt polgármester a gyűlöletkeltés és a megosztás útját választotta, nem egyeztetett a testület tagjaival, nem tartotta be a rendeleteket, hatásköröket vont magához jogtalanul, s az ő vezetési stílusa miatt sorra távoztak a polgármesteri hivatal alkalmazottai. A feloszlatásra voksolók szerint a lakosság elégedetlen a polgármesterrel, s a település immár nem fejlődik.

Beszéltem a „négyek” két vezéregyéniségével, Baloghné Medgyesi Zsuzsannával és Nagy Lászlóval, hogy megismerjem, milyen történetekből vonták le következtetéseiket.

Egyikük se nyilatkozott.

 

Azzal érveltem, hogy egy képviselőnek, ha fontos döntést hoz (s az önfeloszlatás az), morális kötelessége beavatni a választókat az okokba. Ezt elfogadták, de továbbra is hallgattak.

Antal Zsolt nem zárkózott el. A 44 éves, közgazdász végzettségű és jogászi államvizsga előtt álló polgármester korábban jegyző volt, és állami hivatalokban dolgozott, s mint elmondta, ismerősei kérésére indult el az októberi választáson szülőfalujában. Szoros harcban győzte le elődjét, Biczó Ernőt, aki 16 éven át irányította Decset.

Az Antal által vezényelt csapatból csak ketten jutottak be a testületbe, négyen viszont a volt polgármesterhez kötődtek. A választás után Antal Zsolt – állítása szerint – hiába hívta egyeztetésekre az előző éveket reprezentáló négy képviselőt, ők nem vették fel a telefonjukat. Nem is tudtak megegyezni az alpolgármester személyéről, s emiatt fél év elteltével a kormányhivatal félmillióra bírságolta az évente 480 millióból gazdálkodó önkormányzatot. Antal úgy vélte, nem cselekedett semmi olyat, amit az önfeloszlatók a szemére vetettek.

Antal Zsolt polgármester közmeghallgatást tart
Antal Zsolt polgármester közmeghallgatást tart
Mártonfai Dénes

Az tény, hogy a kampányban bírálta a korábbi évek faluvezetői gyakorlatát, s nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a képviselők rokonai önkormányzati állásokat kaptak (bár ezek nem voltak vezető beosztások). A polgármester úgy látta, nem az ő stílusa miatt mentek el a 11 fős hivatalból öten, hanem azért, mert nem bírták elviselni a testületi többség és közte feszülő ellentétet. A konfliktus egyébként az érdemi munkát nem gátolta, tette hozzá a faluvezető, hisz az önkormányzat intézményei jól működnek, s a pályázatokról mindig időben döntöttek.

Kérdezgettem a decsieket, hogy ők mivel magyarázzák a korábbi és mostani vezetés egymásnak veselkedését. Mindenki csak találgatott. A korábbi vezetők félnek, tippelték többen, hogy a polgármester korrupciós ügyeket tár fel az elmúlt évekből. Antal viszont azt mondta, hogy nem talált olyan ügyeket, ami miatt a rendőrséghez vagy a számvevőszékhez kellene forduljon. Mások azt gondolták, hogy a korábbi és a mostani vezetők között zsigeri személyi utálat van, ezért mentek szembe egymással. Nem kizárt, hogy nekik van igazuk, de az utálat gyökereit ők sem tudták kiásni.

Akármi is az igazság, az időközi választás 3-4 millióba fáj a falunak.

Decs gazdálkodása ugyan nincs mínuszban, de azért ez a pénz is hiányozhat. Amúgy arra a kérdésre, hogy Decs korábban vagy az elmúlt évben fejlődött-e inkább, a helybéliek azt felelték, hogy

ők nem éreztek eddig se fejlődést, és ezután se látnak rá sok reményt.

Az meg különösen fáj nekik, hogy helyben és közelben munka alig, így a falu aktív korú lakóinak 10-15 százaléka külföldön dolgozik.

A decsi testület egyik legutóbbi ülésén a négyek megszavazták, hogy az önkormányzat konyháján és közmunkásokat foglalkoztató tanyáján az év végéig dolgozzon egy-egy önkormányzati tanácsnok. Hogy miért van erre szükség, nem indokolták. A két tanácsnokot a négyek delegálják maguk közül. A döntést ellenző polgármester szerint azért kell a tanácsnok, hogy az időközi választásra meggyúrják a konyhán dolgozó és ebédért odajáró embereket, valamint a közmunkásokat. Amúgy a falu lakóit kérdezve az önfeloszlatók választási sanszai lényegesen gyengébbek, úgyhogy szükség is lesz a gyúrásra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.