Négy éve bottal ütik az emberrablók nyomát?

Nyomozati érdekekre hivatkozva a rendőrség nem adott választ a Népszabadság kérdésére, hogy hol tart a nyomozás a több mint négy éve rejtélyes körülmények között „eltűnt” Ophélie Aurélie Bretnacher ügyében. A lány holttestét két hónappal eltűnése után találták meg a Dunában. Halálát fulladás okozta. A BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya azonban még mindig emberrablás gyanújával nyomoz, noha korábban azt közölték: semmi sem utal arra, hogy a lány valamilyen bűncselekmény áldozatává vált volna.

A BRFK nem kér és nem mond semmi érdemit. "Az üggyel összefüggésben a nyomozás a nyomozás érdekeire tekintettel más információ (azon túl, hogy emberrablás miatt nyomoznak) jelenleg nem közölhető. Megértését köszönjük.”

Noha négy éve nem sikerült elkapniuk Ophélie feltételezett elrablóit, nem hivatalos források szerint valójában még azt sem sikerült kétséget kizáróan tisztázni, hogy valóban elrabolták-e Ophélie Bretnacher-t azon az éjjel. A rendőrség nem kér senkinek a segítségéből, nem keres eddig ki nem hallgatott tanúkat, nem kéri és várja azok jelentkezését sem, akik akkor vagy azóta esetleg megtudtak valamit az ügyben, amit eddig nem mondtak el a hatóságoknak.

Ophélie, aki cserediákként tanult a Corvinus Egyetemen, egy átmulatott éjszaka után 2008. december 4-re virradóra tűnt el a Lánchíd pesti hídfőjének közelében. A hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint az utcai térfigyelő kamerák a belvárosi szórakozóhelytől, ahol jó pár sört és felest fogyasztott el, egészen az akkor még Roosevelt térnek a Magyar Tudományos Akadémia felőli oldalán lévő zebráig minden lépését követték. Felvételeik tanúsága szerint a lányt nem követték, nem zaklatták útközben, senkivel nem állt le beszélgetni.

A Lánchíd pesti hídfőjénél azonban egy olyan kamera működik, amely több irányt is figyel, és az egyes irányok között 15-20 másodpercenként vált. Emiatt viszont éppen az a kritikus 20 másodperc nem látható a felvételen, amikor Ophélie átérhetett a Lánchíd északi járdájára (már, ha nem a rakpart felé folytatta az útját). Bizonyosan csak annyit lehet tudni, hogy kevéssel az után, hogy eltűnt a kamerák elől, egyik egyetemista társa a híd déli járdáján egy oszlopnak támasztva megtalálta a lány táskáját, benne a mobiljával, az irataival és a pénztárcájával.

Később számos gyanús dolog történt, amelyre eddig a jelek szerint nem talált megnyugtató választ a rendőrség, vagy ha mégis, válaszaikat még nem hozták nyilvánosságra. Bár abból, hogy még mindig nem zárták le a nyomozást, inkább lehet arra következtetni, hogy az elmúlt négy esztendő alatt egy lépéssel sem jutottak közelebb a megoldáshoz, mint az ellenkezőjére.

Kiderült például, hogy laptopjából adatokat kitöröltek a halála után. Családja csak egy fotó törlését ismerte el, amelyen Ophélie Prágában volt látható egy hatalmas korsó sörrel a kezében. Azt mondták, nem akarták, hogy bárki is alkoholistának tartsa a lányukat. Csakhogy a szakértők szerint ennél lényegesen több dokumentum tűnt el a számítógépről. Hogy a többi adatot ki, mikor és miért törölte ki, nem tudni…

Már a nyomozás kezdetén kiderült, hogy Ophélie, akinek családja szerint Franciaországban komoly kapcsolata volt, szerelembe esett egy olasz csoporttársával, bár hivatalosan csak barátok voltak. Azonban akkor a rendőrség nem tudta kihallgatni a fiút, mert hazautazott, még mielőtt Ophélie-vel való kapcsolata kiderült volna, ezért hónapokig körözték. Olaszországban "fogták el", és hallgatták ki tanúként – amennyire a kiszivárgott hírekből tudni lehet, vallomása nem vitte előbbre a nyomozást.

Az is régóta tudható, hogy Ophélie a halála előtt összeveszett a szüleivel. Ő Magyarországon akart maradni, ezért képes lett volna feladni egy számára "előkészített jó állást is Franciaországban", szülei azonban ragaszkodtak volna hozzá, hogy hazatérjen, de ha mégsem, akkor se Magyarországon kezdjen karriert építeni. Ennek fényében különösen érdekes lehet, miféle adatokat töröltek ki – esetleg, talán éppen a szülei – Ophélie laptopjából a már említett fotón kívül.

Állítólag még csoporttársait is meglepte, milyen állapotokat talált a rendőrség Ophélie bérelt lakásában; rendetlenség, penészes ételmaradékok szétszórva. Depressziós volt. Nem zárható ki, hogy a szerelmi csalódás (az olasz fiú állítólag nem tekintette komolynak kapcsolatát a lánnyal), és a szüleivel folytatott vita akár öngyilkosságba is kergethette a lelkileg sérült lányt. De senki nem hallott tőle olyasmit, hogy véget akarna vetni az életének.

Persze – ez is a nyomozás során derült ki – Ophélie és nagyrészt szintén cserediák csoporttársai valójában semmit nem tudtak egymásról. Beszélgetéseik a "ki hol fog dolgozni, ha végez" és a bulizás körül forogtak csupán.

Miután előkerült Ophélie holtteste, és elvégezték az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, a Budapestre akkreditált francia rendőrségi attasé a BRFK-val tartott közös sajtótájékoztatóján közölte: „Mi sem tettünk volna az ügyben se többet, se mást, mint a magyar rendőrség tett Ophélie felkutatására, halála körülményeinek tisztázására”.

Ophélie szülei azonban nem fogadták el a vizsgálat megállapításait, és hazájukban feljelentést tettek. Ezt követően rendelte el az ügyészség emberrablás gyanújával a máig tartó nyomozást, amelynek állásáról annak sikere érdekében még mindig nem tudhatunk semmit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.