„Ne használják politikai célokra a rendőrséget!”

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt is üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság határozatát, amely szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál tartott házkutatás.
Az MSZP csütörtöki közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság megcáfolta a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, amikor kimondta: törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett házkutatás.

A Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke által jegyzett közlemény szerint a szocialista párt kezdettől hangot adott annak, hogy a civilek ellen elrendelt razzia „politikailag motivált”, ezért az országos rendőrfőkapitányhoz, majd a belügyminiszterhez fordultak, akik állításaikat visszautasították, minden tekintetben jogszerűnek nevezték az akciót.
A párt ezért felszólította a rendőrség politikai és szakmai irányításáért felelős vezetőit, hogy többé ne használják politikai célokra a testületet.

A Demokratikus Koalíció (DK) közleményben üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését. A Gréczy Zsolt, a DK szóvivője által jegyzett közlemény szerint beigazolódott az alapítvány álláspontja, amely szerint - bűncselekmény gyanújának hiányában - politikai megrendelésre "rohanhatták le" az Ökotárs irodáját és az alapítvány munkatársainak lakásaikat a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei.
Azt írták: "a korrupt kormány a saját törvényeit sem tartja be akkor, amikor politikai nyomásgyakorlás gyanánt hivatalos szerveket uszít civil szervezetekre".

A Magyar Liberális Párt közleménye szerint a bíróság ítélete egyértelműen jelzi, hogy a rendőrség politikai megrendelésre járt el, ez a „civilek kormányzati zaklatásának egy újabb törvénytelen állomása" volt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság határozata szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett tavaly szeptemberi házkutatás, mert hiányzott a kényszerintézkedés általános feltétele. A bíróság múlt pénteki határozatát az alapítvány juttatta el csütörtökön az MTI-hez. Az alapítvány közleményében üdvözölte a bíróság döntését, ugyanakkor a szervezet aggasztónak tartja azt a jelenséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre" Magyarországon.

A rendőrség visszautasította az Ökotárs Alapítvány állításait, és hangsúlyozta, feladatait a rendőrségről szóló törvény előírásainak mindenben megfelelően, pártbefolyástól mentesen látja el.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.