Navracsics szerint Bayer nem gondolta komolyan

Navracsics Tibor szerint sok mindent helyre tett Bayer Zsolt múlt keddi publicisztikája, amelyben a közíró reagált a január 5-i, a szigethalmi késeléssel kapcsolatos, a Magyar Hírlapban megjelent írása miatt született bírálatokra.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter - aki a múlt héten elítélte a január 5-i Bayer Zsolt-írásban foglaltakat - hétfőn a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta: a múlt keddi Bayer Zsolt-publicisztika fontos a történet szempontjából, mert nagyon sok mindent helyre tesz, bebizonyítja ugyanis azt, hogy Bayer Zsolt meg tudja írni ezt a problémát úgy is, hogy ne legyen túl éles a nyelvezete. Az, hogy a múlt keddi cikk megszületett, azt mutatta, hogy Bayer Zsolt is úgy érezte, a korábbi, szombati cikkel vannak kifogásolni valók - vélekedett Navracsics Tibor.

"Ismerem Bayer Zsoltot, és nem tételezem fel róla, hogy a szombati cikkben leírtakat komolyan gondolta volna" - tette hozzá, megjegyezve, hogy az írás provokatív hangvételű volt.

A tárcavezető megismételte korábbi álláspontját, amely szerint ha egy egyént ítélnek el egy általa elkövetett bűncselekmény alapján, abban az esetben ezt meg lehet tenni éles hangnemben is. Bayer Zsolt cikkében azonban egy csoportról volt, ami nagyon fontos különbség, ugyanis "ha előre meghatározunk (...) egy csoportot, és arra vonatkozóan jelentünk ki olyan dolgokat, hogy állat, akkor az szerintem egy súlyos probléma" - hangsúlyozta.

Arra a felvetésre, hogy az ATV Facebook-oldalának üzenőfalán hétfőn egy ideig elérhető volt egy montázs, amelyen Orbán Viktor kormányfő és Gérard Depardieu francia színész látható, nyakukban "Én is cigány vagyok" feliratú táblával, Navracsics Tibor úgy reagált: emiatt akár személyiségi jogi lépéseket is lehet tenni, de ez a miniszterelnök személyes döntésétől függ.

Az "Én is cigány vagyok" felirat arra utal, hogy a Demokratikus Koalíció és a hozzá csatlakozó pártok vasárnapi tüntetésén - amelyet Bayer Zsolt cikke miatt tartottak a Fidesz budapesti székháza előtt, mivel a közíró tagja a pártnak - a résztvevők közül többen is ilyen táblát viseltek a nyakukban.

Bayer Zsolt január 5-i írásában a szigethalmi késelésre utalva úgy fogalmazott: akiket megkéseltek "a gyáva, undorító, kártékony állatok". Hozzátette: "a tények pedig ezek, a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. (...) A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. (...) Állatok meg ne legyenek. (...) Ezt kell megoldani - de azonnal és bárhogyan!" - zárta akkori írását Bayer.

    A publicista január 8-án, kedden válaszolt a bírálatokra. Ebben azt írja: szándékosan félreértették mondatait. "Nem akarom likvidálni a cigányságot, sem egy részét, sem egyetlen cigányt. (...) Rendet akarok. Azt akarom, hogy minden tisztességes cigány ember boldoguljon ebben az országban, és minden, társadalmi együttélésre képtelen és alkalmatlan cigány pedig legyen kirekesztve a társadalomból" - tette hozzá Bayer Zsolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.