galéria megtekintése

Naplót hamisítani nem bűn

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 19. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Az igazgatónő utasítására nem tanított tantárgyakra adtak fiktív érdemjegyeket az osztálynaplóban a bajai Jelky András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban, de a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

A rendőrség szerint az iskolai napló nem közokirat
A rendőrség szerint az iskolai napló nem közokirat
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Furcsállom, hogy a rendőrségi határozat rendelkező része szerint nem történt bűncselekmény, miközben az indoklása szerint minden bebizonyosodott, amit a feljelentésemben vélelmeztem – mondja Barna György bajai lakos, aki még februárban tett feljelentést a Bajai Városi Ügyészségen.

Valóban, a nyomozás megállapította, hogy a Jelky András szakiskolában az egyik kilencedik osztály egyik felében megtartották a tantárgyfelosztásban szereplő órákat, a másik felében nem. Ennek ellenére az utóbbi csoportban is adtak osztályzatokat, és ezeket rögzítették az osztálynaplóban – ám nem írták bele a tanulók ellenőrzőjébe, a félévi értesítőbe. Barna György gyanúja szerint ezzel közokirat-hamisítást követtek el.

 

Az ügyészség kezdeményezésére a rendőrség nyomozást indított az ügyben, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatott le. Lefoglalták az osztálynaplót, amelyben az osztályfőnök, B. K. írásával, ceruzával szerepeltek a fiktív évközi osztályzatok és a belőlük számolt félévi jegy. A nyomozás során az volt az egyik kérdés, hogy az osztályfőnök magától írta-e be a nem tanított tárgyakra az osztályzatokat, vagy utasításra.

A feljelentés kapcsán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) kecskeméti (egyben Bács-Kiskun megyei) tankerületi igazgatója is vizsgálatot indított, amelynek jegyzőkönyveit a rendőrség bekérte és tanulmányozta a nyomozás során. Az iskola igazgatója, K. K. M. először tagadta, hogy tudott a dologról, és szóbeli figyelmeztetés fegyelmi büntetést adott az osztályfőnöknek, amiért az beírta és lezárta az osztálynaplóban a meg sem tanított tantárgyak osztályzatait. Ám utána a tankerületi vizsgálat során több pedagógus is úgy nyilatkozott: az igazgató nemcsak tudott a hamisításról, hanem egyenesen ő adott rá utasítást.

Ezt a nyomozók is tényként fogadták el. Úgy értékelték azonban, hogy az iskolai napló nem közokirat, hanem magánokirat – ezért nem lehet szó közokirat-hamisításról. Igaz ugyan, hogy a magánokirat tartalmát meghamisították, ám a rendőrség szerint azt nem használták föl: a fiktív érdemjegyeket nem vezették át a tanulók értesítőibe és az ösztöndíj alapját képező statisztikába. Az elmaradt órákat megtartották a második félévben – így sem jogtalan előnyben nem részesült senki, sem hátrány nem ért senkit. Vagyis „a »naplóhamisítás« büntetőjogi szempontból releváns következményekkel nem bír” – fogalmaz a rendőrségi határozat.

A tankerület vizsgálatának eredményéről még nem tájékoztatták az iskola pedagógusait. A Klik kezdeményezésére azonban az évzáró tantestületi ülésen tartottak egy szavazást, amelyen a tanárok döntő többsége – 122-ből 105-en – arra voksolt, hogy nem szeretnék, ha K. K. M., aki egy bajai fideszes önkormányzati képviselő felesége, maradna az iskola igazgatója. Jelen ügy kapcsán a pedagógusoknál főleg az verte ki a biztosítékot, hogy az igazgató fegyelmit adott az osztályfőnöknek azért, amire ő maga utasította. Baján amiatt is különösen kíváncsiak az ügy kimenetelére, mert az iskolák államosítása miatt már nem a Fidesz-többségű helyi önkormányzat dönt az oktatási intézmények ügyeiben, hanem a Fidesz-kormány által létrehozott állami szervezet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.