galéria megtekintése

Nagyon hallgatnak az emberöléssel vádolt fideszesről

Dunaföldváron és Dunaújvárosban csak egy téma van. Az emberek azt találgatják, hogy ki és miért ölte meg Molnár Antal dunaföldvári vállalkozót, és ebben mi volt a szerepe Dunaújváros fideszes önkormányzati képviselőjének, Gál Rolandnak. A rendőrség kedden ad részletes tájékoztatást az ügyben.

Egyelőre annyi biztos, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság emberöléssel gyanúsítja G. R., Sz. J., valamint G. A. dunaújvárosi lakost. Hogy az első monogram Gál Rolandé, azt az újvárosi hírportál, a Castellum.do vetette fel a múlt héten, aztán a hipotézis bizonyossággá vált, amikor a Fidesz felfüggesztette a képviselő párttagságát a férfi meggyanúsítása okán.

A dunaújvárosi Petőfi Sándor utcában, ennek a háznak az udvarán találták meg a holttestet
A dunaújvárosi Petőfi Sándor utcában, ennek a háznak az udvarán találták meg a holttestet
Reviczky Zsolt

A 41 esztendős Molnár Antal 2013 májusában tűnt el. Idén januárban új lendületet kapott a nyomozás. Információink szerint egy másik ügy gyanúsítottja valamiféle vádalkut kötve tett vallomást a bűncselekményről, s ennek nyomán jutott el a rendőrség Gál Rolandhoz és Sz. J.-hez. A két férfit letartóztatták, majd a hét végén őrizetbe vették G. A.-t, akit a Liszt Ferenc repülőtéren bilincseltek meg.

 

A kilencezer lelkes Dunaföldváron ismert ember volt Molnár Antal. A 41 éves korában nyoma veszett férfiról ismerősei elmondták, hogy nevelőintézetben nőtt fel, akárcsak öt testvére, és szorgos munkával építette fel kivitelezői vállalkozását. Volt munkásai szerint rendesen fizetett, tartozása nem volt. Dunaföldváron nyitott egy sörözőt is, amit felesége, Anikó vitt.

Többen megemlítették, hogy szeretett fröccsözni, és az eltűnése előtti időkben gyakran túlzásba vitte ezt, és ha ivott, nagyhangúvá vált. A család idős szomszédasszonya így beszélt a férfiról: – Jóban voltunk Antallal, ő gyakran eliszogatott a férjemmel, aki úgy tekintett rá, mint a fiára. Azon a napon átszólt, hogy a férjem vigyen neki egy pohár bort. Egy pohárral, kérdeztem? Igen, egy pohárral. Aztán a kapunk mellett a kerítésen ülve itta meg a pohár bort, majd elköszönt. Akkor láttam utoljára. Jött érte egy taxis, az István, ő vitte fel Pestre. A taxis se látta többé.

Molnár és felesége egy lányt és egy fiút nevelt fel, rá egy évre, hogy a férfi eltűnt, az asszony a két, immár nagykorú gyerekkel elutazott Ausztráliába. A család azóta ott él. Tavaly a feleség meglátogatta a szomszédasszonyt, és azt mondta, rendben mennek a dolgaik. A vállalkozó portájára egy éve beköltözött az egyik testvére. Őt nem sikerült elérnünk, ahogy a férfi többi testvérét sem. A férfi anyósát viszont igen, ám ő elzárkózott.

Arról, hogy Molnár Antal milyen kapcsolatban lehetett a három gyanúsítottal, senki sem tudott mondani semmit Földváron és Dunaújvárosban. Gál Rolandról ellentmondásos képet festettek az újvárosiak. A kormánypártiak kedvelték, az ellenzékhez húzók szidták. Utóbbiak közül volt, aki ironikusan emlegette, hogy nem érti, miképp lehetett Gál az önkormányzat közbiztonsági bizottságának elnöke, mikor volt már büntetve.

A 2006-os parlamenti választás kampányfinisében Gál Roland plakátolás közben ragasztóval leöntötte a szocialisták mellette elguruló megyei alelnökének, Besztercei Zsoltnak az autóját. Közlekedést veszélyeztető bűncselekményért 60 ezer forintra büntették. Besztercei – aki jelenleg az újvárosi testület DK-s képviselője – a per során tudta meg, hogy Gált 2003-ban ügyészi megrovásban részesítették okirat-hamisítás miatt.

Gálról a sajátjai körében most nagy a hallgatás, ez idáig az volt a vélemény, hogy „harcos, de kicsit hirtelen srác". A lakatos végzettségű férfi sokáig a vasműben dolgozott, hogy 2006-ban képviselő lett, elhelyezték őt az önkormányzat vízműcégénél csoportvezetőként. Azóta még kétszer nyert egyéni körzetben a férfi, az ellenzéki képviselőtársak nem emlékeznek arra, hogy a közgyűléseken valamihez hozzászólt volna.

Gál Roland egyébként perben áll saját cégével, 16 milliós tartozást követel rajta munkaadója. Ebből van, aki arra gondol, hogy adósságai sodorták őt bűncselekménybe. Mások a hirtelensége miatt gondolnak ugyanerre. Ám többen úgy vélik, hogy az élettársával egy gyermeket nevelő Gál Roland nem lehet gyilkos, s legfeljebb tudott a bűncselekményről, és így lett társa a gyilkosnak.

Halottszemle

A rendőrség a múlt hét elején kezdte kutatni Dunaújvárosban a Petőfi utca 30. szám alatti portát. A 30-as számhoz közel lakók azt látták, hogy behajt egy halottaskocsi a fapalánkkal takart portára. Akkor találhatták meg Molnár Antal holttestének maradványait, vélik az utca lakói. A ház gazdáját senki sem ismeri. A földhivatalban megtudtuk, hogy a ház az 1995-ös születésű G. A. nevén van. Róla Gál Roland családját ismerői azt feltételezik, hogy a képviselő élettársának féltestvére, s ő lehet az, akit a reptéren őrizetbe vettek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető