– Őszinte beszéd. Mitől fogyott el az erő?
– Az életem eddig jórészt a túlélésről szólt. Túléltem a kommunizmust, a rendszerváltást, a médiaháborút, a Horn-kormány idején az Objektív felszámolását a köztévében, az RTL Klubnál az olajbotrányt, amelybe majdnem belerokkant a tévés karrierem, s túléltem számos megrendítő évet a TV2-nél is. Caius Valerius Catullus római költő írta azt, hogy túléltük Nérót, Caligulát és Tiberiust, csak közben eltelt az életünk.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Az elmúlt egy évben többször is feltettem magamnak a kérdést, hogy még mit akarok túlélni? A mostani válaszom az, hogy
semmit nem akarok már túlélni.
És amíg a könyvkiadónk kérdései, egy szép borító vagy egy jól sikerült címválasztás valódi szenvedéllyel tölt el, amíg az óráimra vagy a tréningjeimre nagy lelkesedéssel készülök, addig a híradó ügyei – mi is volna a megfelelő fogalmazás – nem tüzelnek fel. Szenvedély nélkül nem szabad dolgozni. A 7/24 pedig folytatódik Benyó Rita vezetésével, aki eddig is rendszeresen vezetett már híradót. Kemény és okos nő. Szerintem jobb lesz a műsor.
– Miből elég? A híradózásból vagy a politikából?
– A híradózásból elég, a politikából nagyon elég. Mostanság nem öröm Magyarországon híradót csinálni.
– Miért?
– Mert hiába teszed fel a kérdéseket, nem kapsz valódi válaszokat. Se ma, se holnap, se azután.
– A nem is válasz, csak az nem a kérdezőt, hanem a válaszadót minősíti.
– Ha felteszed a kérdést bármelyik hivatalos szervnek, többnyire írásban válaszolnak, ha válaszolnak. Sokszor napokkal később. Visszakérdezni nem tudsz. Komikus helyzet.
Tévéműsort meg végképp nem tudsz ebből csinálni. Megszűnt a valódi interjú, a vita végképp.
– Miért nem telepszik oda a stáb, ahol a felelősök dolgoznak, laknak? A minisztérium bejáratához, az állami támogatásokkal kitömött cég, vállalkozó-polgármester székhelyéhez.
– Mert nem lehet éveken keresztül arra alapozni egy műsort, hogy ma sem áll szóba velünk senki, megint elmentek a kameránk mellett. Olyan erő, annyi pénz, akkora stáb és legfőképp olyan eltökéltség kell ehhez, ami – attól félek – nincs meg senkiben ma Magyarországon.
Meg hát – gyávák is vagyunk. Ez az igazság. Teli a gatya.
– Mégis sikertörténetnek tekinti a Story TV híradóját?
– Önmagában egy híradó manapság már nem lehet az. A hírszolgáltatás lehet az, ehhez viszont sok minden mással is meg kell támogatni. Ha valaki bekapcsolja a CNN-t vagy a még mindig kicsit lassú BBC-t, akkor láthatja, hogy a híradózás lényege az, hogy ott vagy. Mindig a helyszínen és mindig akkor, amikor történik valami. Ehhez kell 600 munkatárs a világ különböző részein.
Ebben a versenyben a magyar tévék labdába sem tudnak rúgni.
Ugyanakkor a 7/24 tisztességes műsor, a lelkiismeretem tiszta. A tévének pedig köszönettel tartozom. De ez nem változtat a tényen, hogy akármit csinálsz, csak a politika szólója alá teszed a négyet.
Orbán Viktor azt mondta a napokban, hogy kedves téma a gender és a melegek házassága, de lássuk be, ennél vannak fontosabbak is. Nem látom be. Ő a bevándorlásról szeret beszélni, én a klímaváltozást, a női egyenjogúságot és, igen, a melegek egyenlőségét is fontos témának tartom. Szerintük – és ebben egyetért bal- és jobboldal – a világ egyre rosszabb hely. Szerintem meg egyre jobb. Egyre kevesebb az erőszak, egyre kevesebb a fertőzés, nő az átlagéletkor, csökken az abortuszok száma, főleg ott, ahol engedik, és egyre több ember mos kezet pisilés után.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– Egyre kevesebb az erőszak? Mondja ezt Párizs után?
– Jogos a kérdés. Párizs után nehezebb képviselni ezt az igazságot, de ettől még ez az igazság. Nagyon veszélyes a helyzet, pontosan tudom, de ettől még a tendenciák évszázadok – évezredek – óta változatlanok. A kanadai miniszterelnöktől a napokban megkérdezték, hogy miért van a kormányában 15 nő és 15 férfi. Azt válaszolta: mert 2015 van, azért. Sokszor úgy érzem, hogy a magyar politika egy másik időszámítás szerint él.
– Azért ebből speciel lett vita Magyarországon is. Többen is szóvá tették, hogy a minisztereket talán aszerint kéne kiválogatni, hogy mihez értenek.
– Nyilván eszerint válogatta ki őket, merthogy már megfordult e helyzet a világban. Lehet, hogy a tizenöt férfi kormánytagot volt nehéz megtalálni. A diplomázók és már a PhD-sek többsége is nő, a nők olvasnak, ők járnak színházba. Náluk a tudás, náluk a képesség. Közben az országot vezető politikusok között alig találni nőket. Hát nincs igaza a kanadai kormányfőnek?
– Mit tart akkor fontosnak átadni a csaknem harmincéves tévés tapasztalatából, tudásából a tanítványainak az egyetemen?
– Nehéz kérdés, mert mindazt, amit megtanultam Szepesi Györgytől, elloptam Vitray Tamástól, elcsentem Szilágyi Jánostól, azt ma több tévében nem kérik a diákoktól. A hírszerkesztés egyes szabályai, formái folyamatosan átalakulnak, s erre a változásra nyitottnak kell lenni.
Néhány évvel ezelőtt én is azt gondoltam, hogy nem szabad kérdőjeles címeket adni egy hírnek, hiszen az újságírónak éppen az a feladata, hogy megadja a válaszokat a híradónézők kérdéseire. Mára azonban ez teljesen elfogadottá vált a világ összes híradójában és online felületén is,
hiszen percenként, ha nem másodpercenként várnak új impulzusokat az olvasók, a nézők. Másrészt mindig arra törekedtem, hogy a híreket érdekessé tegyem. Mostanság a tévék egy részében ez nem igény. Az online média viszont izgalmas. Felteszed a kérdést a parlamentben a politikusnak, mit szól ahhoz, hogy az ellenzék vagy párttársa lopással vádolja. Mire azt válaszolja: „Én, lopni? Soha!". Ebből aztán készül egy pár másodperces ismétlődő, loopolt bejátszás, és kiteszik a címlapra. Ezt hívják coubnak. Ezer szónál többet mond. Nem mondom, hogy szívesen csinálnám, mert személytelen műfaj, de nézni nagyon élvezem.
– Az idén hozták létre az állami média hírcsatornáját. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen mit mond a tanítványainak a mostani M1-ről?
– Nem tartok olyan órát, ahol elemezni lehetne az állami hírcsatornát.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– Rendben, de mit gondol róla?
– Keveset nézem. Az elmúlt három hónapban talán tízszer kapcsoltam oda, akkor is valamilyen focimeccs szünetében. De persze tudom, mi történik ott. Maradjunk annyiban, hogy az MTV logikájának és az én gondolkodásomnak nincs közös halmaza. És ezt nyilván ők is így gondolnák.
– Amikor indult a Story híradója, a Fidesz rögtön azzal támadta, hogy ellenzéki műsor lesz.
– Igen, ez így volt, meg is lepett kicsit a támadás heve. De semmit nem jelentett, végig szabadon dolgozhattunk. Meggyőződésem, hogy politikai nyomás azon van, aki kéri. 20-25 éve ismerem a fideszes politikusokat. Annak idején eszükbe sem jutott, hogy bármibe beleszóljanak.
Talán belőlünk, újságírókból jött az igény. És ez lett belőle.
– Mire gondol?
– Én sem értem, miért akarta a magyar újságíró-társadalom egy jelentős része, hogy befogják a járomba. Azért sem értem, mert fiatal emberekről volt és van szó. De az is lehet, hogy a régi reflexek mégiscsak átöröklődtek.
– Az elmúlt három évben volt egy erős kitérője a híradózásból. Elment a dzsungelbe a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik szereplőjének. Miért volt erre szükség?
– Amikor felkért az RTL Klub a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorra, elég sokat beszélgettem erről a feleségemmel, a szüleimmel és a barátaimmal, mert azt éreztem, hogy mindent elveszíthetek, amit harminc év alatt felépítettem. Sokan óvtak a show-műsortól, de a végén azt mondtam nekik, hogy valóban létezik ez a kockázat, ennek ellenére nagyon szeretnék benne részt venni.
Nem akartam ezt az élményt kihagyni. Tizenkét napig egy ládán aludtam! Átkúszott a lábamon egy kígyó! Leugrottam egy 200 méter mély szakadékba! Ettem gnúszemet és mozgó férgeket! Szelfiztem Aleskával!
– A pénz szempont volt? Sok pénzt keresett vele?
– A pénz majdnem mindig szempont, de hol volt a kockázattól? Ha belebukom, ha kinevettetem magam, annak az összegnek hányszorosát veszítettem volna? És a pénzen kívül mi mindent még! Kockáztattam, hogy elveszítem a reputációmat, a barátaim megbecsülését, kockáztattam, hogy a gyerekeimet kinevetik az iskolában.
– Tanult valamit a dzsungelben?
– Valójában semmit.
Élményt szereztem. A renomémat pedig nem romboltam le, a barátaim eljönnek még velem vacsorázni. Azt kell mondanom, megérte. És van, ami megmaradt. A rendező, Kovács Dániel, például. Vagy Cookey.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– A pénzen túl miért vállalta?
– Az élményért vállaltam, és igazam volt. Egy barátommal mindig azt mondtuk, mi élménygyűjtők vagyunk. Persze sok szempontból végiggondoltam előtte, de nem azért vállaltam, mert bármit is hozzátett a karrieremhez. Szórakozás volt. És kicsit azt is élveztem, hogy az ottlétemnek van tétje.
– Mi hiányzik még a bakancslistáról?
– Szeretnék egy Real Madrid-bérletet.
