galéria megtekintése

Nagy harcra készül a Fidesz a baloldal bástyája ellen

8 komment


M. László Ferenc

Nagy csata várható a veszprémi választás évfordulóján. Ugyan 2016. február 28-án nem parlamenti képviselőt választanak, hanem polgármestert, Salgótarjánban a kormánypártok és az ellenzék között legalább olyan nagy ütközet várható, mint idén februárban a veszprémi időközin, amelyen a Fidesz elveszítette kétharmados parlamenti többségét.

A nagyobbik kormánypárt bizonyítani akarja, hogy a közvélemény-kutatásokban mért hatalmas fölénye szavazatokra váltható. Az MSZP viszont meg akarja tartani a megyeszékhelyet, hiszen Salgótarján baloldali bástyaként él a köztudatban. Ráadásul az utolsók egyikeként: tavaly ősszel Szegeden kívül az egyetlen balra szavazó megyei jogú város volt. A polgármester-választást azért kellett kiírni, mert a városvezető, az MSZP-s Dóra Ottó novemberben elhunyt.

A Fidesz kedden lépéselőnyre tett szert: elsőként nevezte meg jelöltjét. A helyi szervezet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) köznevelési főosztályvezetőjét, az egyik salgótarjáni általános iskola volt igazgatóját, Simon Tibort kívánja indítani.

A szocialisták még javában keresik a jelöltjüket, információink szerint a két ünnep között nevezhetik meg. Igyekezniük kell, hiszen a kampányidőszak január 9-én kezdődik.

Éles verseny várható, hiszen a pártok a városban fej fej mellett állnak, Dóra tavaly mindössze 50 szavazattal nyert. Információink szerint a jelölt kiválasztását és a felkészülést is nagy figyelemmel követi a Fidesz vezérkara. Egyrészt feledtetni szeretnék a veszprémi és a tapolcai fiaskót, másrészt bizonyítani akarják, hogy a párt újra erős, egy baloldali megyeszékhelyen is képes győzni.

 

Ezért sem indították az előző polgármesterüket, Székyné Sztrémi Melindát: a Fidesz vezetése a 2014-es vereségből azt a következtetés vonta le, hogy túlontúl megosztó személyiség. Ráadásul Székynének feszült a viszonya a megyei pártvezetéssel,

a városban közismert, hogy konfliktusai voltak a térség országgyűlési képviselőjével, Becsó Zsolttal.

Az új jelöltet Becsó ajánlotta a helyi szervezet figyelmébe, kérdés, hogy ez nem fog-e visszaütni. Ugyanis a képviselő a közeli városból, Pásztóról származik, amit a lokálpatrióta salgótarjániak nem néznek jó szemmel. A szocialisták információink szerint arra is rájátszanak majd a kampányban, hogy Simon a pedagógusok körében utált iskolafenntartó egyik vezetője, ráadásul Budapesten dolgozik – igaz, ingázik.

Január 9-én kezdődik a kampány a nógrádi megyeszékhelyen
Január 9-én kezdődik a kampány a nógrádi megyeszékhelyen
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Oka van annak is, hogy a szocialisták nem találták meg még a jelöltjüket.

Salgótarján hagyományosan balra húz, ám a tábor évek óta megosztott.

2002-ben még az MSZP polgármesterjelöltje, Puszta Béla csaknem kétharmaddal nyert, négy évre rá a szocialista jelölt kétszáz szavazattal veszített. Történt ugyanis, hogy Puszta és a szocialisták megyei erős embere, Boldvai László volt pénztárnok a két választás között összeveszett a fejlesztési pénzeken, így a nógrádi szervezet elnöke elérte, hogy a regnáló polgármester helyett a támogatottját, Dórát indítsák 2006-ban. A sértődött Puszta viszont elindult függetlenként, sőt, az egyik alpolgármester is szembeszállt az MSZP-vel és jelöltette magát. Így nyerhetett a Fidesz „nevető negyedikként".

Boldvai ugyan szereti hangsúlyozni, hogy édesapja sok évet húzott le a kohászati üzemben, és ő is „vasgyári gyerek", érintett volt a Tocsik-ügyben, és több százmilliós villája is visszatetszést keltett a munkanélküliségtől sújtott városban. Ez kihatással volt Dóra népszerűségére is, aki 2010-ben sem nyert, így nyolc évig Székyné vezette Salgótarjánt. A novemberben elhunyt politikus csak kemény munkával tudott egységet kovácsolni a baloldali táborban, tavaly öt szervezet sorakozott fel mögötte.

A győzelem az MSZP elnökének is kulcsfontosságú. A belső ellenzéke által szorongatott, az elnöki posztra újra pályázó

Tóbiás Józsefnek hatalmas fegyvertény lenne a megyeszékhely megtartása. Ráadásul a pártelnök több szállal is kötődik Salgótarjánhoz. Együtt húzott csizmát Boldvaival a Baloldali Ifjúsági Társulásban, több nyarat töltött a BIT salgótarjáni táboraiban, ma is rendszeresen visszajár a városba.

Ha nyer is a Fidesz jelöltje, nem lesz könnyű dolga: tavaly nemcsak a polgármesteri széket veszítette el a kormánypárt, hanem a képviselő-testületben is kisebbségbe szorult. Azaz ha Simon győz, kénytelen lesz a baloldalra támaszkodni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.