galéria megtekintése

Nagy dilemma, hogy létezhet-e politikamentes Vs.hu

1 komment


Bednárik Imre

A Vs.hu megmaradt szerkesztőségén is múlik, hogy mi lesz a sorsa a portálnak, a tulajdonosok a szerkesztőség javaslata alapján fogják meghozni a döntést - mondta György Bence, a New Wave Média csoport tartalomért felelős igazgatója és az Origo hírportál főszerkesztője a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által szervezett csütörtöki beszélgetésen.

György Bence
György Bence
Földi Imre / Népszabadság

A Vs.hu szerkesztősége hétfőn omlott össze, meghatározó közéleti újságírók és szerkesztők mondtak fel. Így tiltakoztak amiatt, hogy a portál kiadója, a New Wave Média több mint félmilliárd forintot kapott az MNB alapítványaitól. (A kiadó cég Szemerey Tamás érdekkörébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére.) György Bence a Vs.hu további sorsát firtató kérdésre kitérő válaszokat adott. Sajnálatát fejezte ki, hogy felbomlott a szerkesztőség.

 

Azt mondta: a cég vezetősége menedzseli a helyzetet, s amint megszületik a döntés, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. A moderátor, Murányi Marcellnek, a Blikk és a Népszabadság egykori főszerkesztőjének kérdésére, miszerint összevonják-e az Origót és a Vs.hu-t, György Bence azt mondta: "komolyan nem tudom". Szerinte nagy dilemma, hogy létezhet-e olyan Vs.hu, amely nem a közélettel foglalkozik.

György Bence és Murányi Marcell
György Bence és Murányi Marcell
Földi Imre / Népszabadság

A fórumon újságírók is megjelentek; kérdéseikre válaszolva György Bence elmondta: márciusban nevezték ki, akkor nem volt képben arról, hogy a jegybank alapítványaitól pénzt kapott a Vs.hu. Ezt csak később, az adatok nyilvánosságra kerülése előtt néhány nappal mondták el neki. Arra a kérdésre, hogy újságíróként nem aggasztja-e, hogy a New Wave Média állami hitelből vásárolta az Origót, illetve állami pénzből terjeszkedik, a főszerkesztő azt mondta: erről nem tud személyes álláspontot képviselni, vezetőként minden fórumon a kiadót képviseli. Arra a felvetésre: a botrány kipattanása után felmerült-e benne az, hogy ő is felmondjon, György Bence határozott nemmel válaszolt. Szerinte a cég tovább tud menni úgy, hogy az összeegyeztethető lesz a saját lelkiismeretével is.

György Bence korábban a TV2 hír- és programigazgatójaként is dolgozott. Kérdésre válaszolva elismerte: meglepte, hogy Kökény-Szalai Vivient nevezték ki a csatorna hírigazgatójának, de érti, hogy a korábbinál bulvárosabbá akarják tenni a hírműsorokat a minél nagyobb nézettség érdekében. A Kökény-Szalai Vivien által rendelt karaktergyilkosságra törekvő riportokról György Bence nem kívánt véleményt mondani, csak annyit mondott, hogy "minden kezdet nehéz". A volt hírigazgató határozottan cáfolta, hogy a TV2 Napló című magazinműsorát politikai megrendelésre szüntették volna meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.