„Ez nem szándékolt, de nagyon is kiszámítható hatás” – fogalmazott. Sok gond van – ismerte el Pokorni Zoltán, aki szerint ma
a legsúlyosabb probléma a társadalmi kettészakadás hatása az oktatásügyben.
Az például, hogy a jelenlegi rendszer nem képes áttörni a családi determinációt, azt újraörökíti, sőt, olykor még fel is erősíti. Ebben nem javult a helyzet, a szegényebbek pozíciói rosszabbak – mondta Pokorni, s három fő problémát, okot említett.
Mint fogalmazott, nem megfelelő az iskolaszerkezet: bár a kormány bátor volt, hogy átalakította a rendszert,
„túlzó módon nyúlt hozzá, ott is magához húzta az állam az iskolafenntartás jogát, ahol nem volt indokolt”.
Az iskolák hetven-hetvenöt százalékát nyugodtan vissza lehetne adni az önkormányzatoknak – vélekedett a politikus, aki szerint elsősorban a kistelepülések intézményeit kell állami fenntartásban hagyni.
|
Nagy a baj, és minden hirtelen történik Veres Viktor / Népszabadság |
További meghatározó problémának látja, hogy túlságosan kevés az iskolákban a „közfinanszírozott idő”, nem mindenki engedheti meg magának azt, hogy „megvásárolja a képzési piacon a sportot, a művészeti és a nyelvi képzést”. Az lenne a csoda, ha nem nyílna az olló – jegyezte meg, majd közölte, a harmadik legsúlyosabb rendszerhibának a módszertani problémákat tartja.
Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár úgy vélekedett, hogy a bajok forrása nem mindig az oktatási rendszerben keresendő,
sok esetben a családok a felelősek, hiszen a gyerekek életük első három évében szerzik meg azokat az alapvető készségeket, a motivációt, kreativitást, nyitottságot, a lelkesedést, a mosolyt, amik nélkül nem képes az iskolában helytállni.
Ezt a gondolatsort folytatta Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője, amikor azt mondta: az iskolarendszer egyik nagy hibája, hogy a családokból hozott különbségeket nem tudja kezelni. A családokat kellene jobb helyzetbe hozni – közölte Darvas Ágnes, mert szerinte a szülők többsége hiába tesz meg minden tőle telhetőt, lehetőségeiket erősen korlátozza a munkanélküliség, a szegénység, a kilátástalanság.
A megoldásokról szólva az oktatási szakértők számtalan javaslatot említettek a hátrányos helyzetű családok markánsabb támogatásától kezdve a kilenc évfolyamos képzésen, a gimnáziumok megerősítésén át a központosítás visszabontásáig.
Abban, úgy tűnt, egyetértettek, hogy véget kellene vetni annak a gyakorlatnak, amely szerint az oktatásban – miként Darvas Ágnes megfogalmazta – „mindig minden hirtelen történik”.
Ezzel együtt is némi meglepetést keltett Szabó Szabolcs egyik kijelentése. Amikor azt kérdezték tőle, hogy ha pozícióban lenne, min változtatna az Orbán-kormány oktatási rendszerén, azt felelte: „A legalapvetőbb működési problémák kezelésén kívül semmihez nem nyúlnék hozzá.” Ennek oka – magyarázta –, hogy végre egyszer úgy kellene lépni, hogy a reformokat érdemi egyeztetés, valódi párbeszéd készítse elő.