galéria megtekintése

„Mutassuk meg, hogy nem félünk!” – fújoltak a kormányra a lázadó budapesti gimnázium előtt

25 komment


Boda András

Úgy ötven méter hosszan borították fehér virágok péntek délutánra a zuglói Teleki Blanka Gimnázium kerítését.

Napközben egymást érték az emberek az iskolánál, akik egy-egy szál virágot tűztek a rácsok közé. Így jelezték szolidaritásukat az intézmény igazgatójával, a tanártüntetések emblematikus alakjával, Pukli Istvánnal, akitől a Klik kedden – sokak véleménye szerint nyomásgyakorlásként – váratlanul számos dokumentumot, jegyzőkönyvet kéretett be ellenőrzésre. Délután öt órára a virágba borult kerítés előtti több százan gyűltek össze, a „szolidaritási eseményre", aminek szervezői úgy invitáltak: „Mutassuk meg akár diákként, szülőként vagy tanárként, hogy nem félünk!"

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A résztvevők közül többen botokon kockás inget emeltek a magasba, s volt, aki a 2013-as hallgatói tüntetések ismert jelszavát írta a transzparensére: „Nincs hatalmuk felettünk". Egy tanár – aki a „biztonság kedvéért" nem árulta el nevét – így foglalta össze, miért érezte úgy, hogy itt a helye: – A Fidesz-kormány tavaly bezárta azt az iskolát, ahol évtizedeken át tanítottam, mégsem elsősorban a személyes érintettség, indulat hozott ide. Ennél már sokkal nagyobb a tét. Ahogy a kockás ing a mai oktatási rendszer minden hibájának szimbóluma, úgy szimbóluma a Klik a Fidesz működésképtelen, romlott rendszerének.

 

A megmozduláson elsőként Törley Katalin, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára mondott rövid beszédet, s a közönség nagy tapssal fogadta, amikor a diákok kockás inges akciójáról azt mondta, alig-alig volt példa ilyen „elképesztő szolidaritásra". Nem sokkal később viszont már dühöngött és hevesen fújolt a közönség, amikor a diktatórikus, pökhendi, arrogáns kormányzati stílusról tett említést, s jelezte, úgy beszélnek a pedagógusokkal, mint a szemtelen gyerekekkel.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kedden sötét nap volt, de a péntek napsütéses – olvasták fel a pénteki borult, esős, szeles időben Pilz Olivér a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsa elnökének levelét, és a hallgatóság jót derült a Klik-eljárást a szimpátia-tüntetéssel szembeállító üzenetét. Konkrétabb üzenetet fogalmazott meg a Teleki Blanka Gimnázium egyik tanulója, aki közölte: elvárják, hogy a kormányzat hívja el a diákságot az oktatási reformokról szóló egyeztetésekre. Egy hetet adott a kérés teljesítésére, s jelezte, ha addig nem kapnak meghívót, akkor „komolyabb eszközök” után néznek.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Kálovics Enikő, a Független Diákparlament képviselője, a rendezvény szervezője – az oktatási rendszer, a kormányzati döntések, eljárások bírálata után – már a folytatásról is szólt. Arra buzdította a megjelenteket, hogy csatlakozzanak a február 29-i tiltakozó akcióhoz: ne engedjék aznap iskolába gyereküket, így követelve az oktatási rendszer átalakítását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.