Munka törvénykönyve: Gaskó lefújta az újabb útonállást

Lefújta a Liga a péntekre tervezett újabb félpályás útlezárási akcióját. A konföderáció elnöke szerint közeli a megállapodás a kormánnyal az új munka törvénykönyvéről. Mások úgy látják, Gaskó István azért állítja le az akciót, mert a vasutasok megkapják a régóta követelt ötmilliárdot a MÁV Cargo eladása után.

Újabb, a tervek szerint januárban is folytatódó útlezárásokkal tiltakozott volna a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer átalakítása ellen, valamint a háromoldalú szociális párbeszéd újrakezdése érdekében a Liga Szakszervezetek. A hetek óta szervezett akciósorozat azonban elmarad.

Gaskó István elnök tegnap kijelentette: olyan előrehaladott állapotba kerültek a kormánnyal a munka törvénykönyvéről folytatott tárgyalások, hogy jó szándékuk jeleként felfüggesztik a figyelemfelkeltő akciót. Szerinte a kollektív jogokról és a szakszervezeti jogokról dűlőre jutottak, s bár a háromoldalú párbeszéd kérdésében még nincs egyezség, és a kedvezményes nyugdíjakkal kapcsolatos követeléseket sem teljesítették, de igen közel a megállapodás.

Más szakszervezeteknél viszont úgy vélik, Gaskóék döntésében inkább az játszhatott közre, hogy a vasutasok kapnak ötmilliárd forintot a MÁV Cargo privatizációjából befolyt bevételből. Ezt az érintettek évek óta követelik – emiatt sztrájkokat is szerveztek – , s a kormányfő és Gaskó, aki a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke is, szerdán aláírta a pénz kifizetéséről szóló nyilatkozatot.


Egyébként információnk szerint kedden három szakszervezeti konföderáció – a Liga mellett a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, valamint a Munkástanácsok – és két munkaadói szervezet képviselői, illetve a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár tettek még egy utolsó kísérletet arra, hogy a munka törvénykönyvének vitatott pontjairól konszenzusra jussanak. Elsősorban a kollektív munkavállalói jogok biztosításának kérdése volt terítéken, és úgy tudjuk, a szakszervezetek helyzetét illetően valóban közeledtek az álláspontok.

Nagy áttörésre persze nem lehet számítani, például a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye nemigen fog nőni, így a kvázi főállású érdekképviseleti vezetők mehetnek vissza dolgozni. Valószínű azonban, hogy a tervezetben szereplőnél több tisztségviselő élvezhet majd fokozott munkajogi védelmet, és várhatóan a munkáltatónak továbbra is kötelező lesz beszednie a szakszervezeti tagdíjat.

A megállapodás részleteiről egyelőre senki nem akart nyilatkozni, mert meg kívánják várni, hogy kormányzati szinten szülessék meg a döntés. Valószínűleg Orbán Viktor jóváhagyására várnak. Ha ő is bólint, kapcsolódó módosító indítványt terjesztenek be a munka törvénykönyvéhez, amelynek részletes vitája egyébként be is fejeződött.

A korkedvezményes és korengedményes nyugdíjakról a parlament már döntött, így ezen a területen aligha visszakozik a kormány, és a hagyományos háromoldalú érdekegyeztetés rendszerének visszaállítása sincs napirenden. Emiatt nem egy szakszervezeti vezető meglehetősen fanyalogva fogadta a várható megállapodás hírét.

Mégis lesz demonstráció Budapesten 

Mégsem marad demonstráció nélkül a hét végén a főváros. Szombaton „Mentsük meg a közszolgáltatásokat!”  mottóval az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek, tehát az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma várja a budapesti Széchenyi térre mindazokat, akik a közszolgálatot hátrányosan érintő kormányzati lépések miatt akarnak tiltakozni.

E szférában évek óta nincs béremelés, így a reáljövedelmek folyamatosan csökkennek, ráadásul a jövő évi költségvetés az érdekképviseletek szerint nem ad megnyugtató választ arra, hogy miként finanszírozzák majd a nagy ellátórendszereket.

Az egyéb közszolgálatra vonatkozó és a Parlament elé terjesztett tervezetek, mint például az önkormányzati, a köznevelési vagy a munka törvénykönyve tervezete és a közszolgálatra ható egyéb munkajogi szabályok a bizonytalanságot, az érintett munkavállalók foglalkoztatási és jövedelemviszonyainak veszélyeztetését vetítik előre.

Ugyancsak szombat délutánra szervez tüntetést a Képviselői Irodaházhoz az Egymillióan a Demokráciáért csoport. A „Matekból egyes” elnevezéssel meghirdetett demonstráción a kormány politikája ellen kívánnak tiltakozni, s a decemberi 7 pontban egyebek mellett a gazdasági miniszter menesztését, válságtanács felállítását, több sarkalatos törvény tervezetének visszavonását, az IMF-fel folytatandó tárgyalások teljes nyilvánosságát követelik majd.

Kiárusítják a szakszervezeti mozgalmat? 

A gagyi kategóriába sorolta a kormányt a szociális párbeszéd ellehetetlenítése és a demokráciaellenes intézkedései miatt a Nemzetközi Vegyipari, Energiaipari, Bányaipari Szakszervezet (ICEM) – jelentette be szerdán Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke. A 170 ország húszmillió munkavállalóját tömörítő szervezet kongresszusán a mintegy ezer küldött egyhangúan fogadta el az erről szóló határozatot.

Székely elmondta: az ICEM tiltakozó levélben ítéli el a magyar kormányt, és közösen igyekeznek nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a kabinet térjen vissza a demokratikus útra. Ennek érdekében az egyes nemzeti tagszervezetek saját kormányukat is igyekeznek rábírni arra, hogy diplomáciai úton fejezzék ki nemtetszésüket.

Nemzetközi szakszervezetek eddig legfeljebb afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai országok esetében tartották szükségesnek egy-egy állam „leminősítését”. A mostani lépés azt jelenti, hogy egy sorba kerültünk Kolumbiával, Kínával, Dél-Koreával vagy Bangladessel.

A vegyipari szakszervezet megismétli a nemzeti konzultáció során indított akcióját – közölte Székely. Akkor a konzultációs leveleket gyűjtötték, hogy a papír értékesítéséből befolyt pénzből hátrányos helyzetű gyermekek érkeztetését támogassák, most pedig a nyugdíjasoknak küldött Orbán-leveleket szeretnék ugyanígy hasznosítani. Ezúttal az esztergomi óvodásoknak kívánnak segítséget nyújtani, akik napokig ebéd nélkül maradtak.

A munka törvénykönyvéről folytatott egyeztetések kapcsán Székely kérdésünkre leszögezte: sajnálatosnak tartja a szakszervezeti mozgalom megosztottságát, s maga nem bízik benne, hogy a kormány valóban érdemi engedményekre lenne hajlandó. Véleménye szerint úgy tűnik, most a szakszervezeti mozgalom kiárusítása folyik.

Országszerte mintegy száz, a fővárosban 12 helyen tart ma félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA szakszervezeti szövetség
Demonstráció - Szakszervezetek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.