Ahol nem elégednek meg a közmunkával

Jellemző, hogy a tíz éve még négy-öt százalékos munkanélküliséget regisztráló Pécsen ma az álláskeresők és a közmunkások aránya 12 százalék. Ráadásul Pécsről az elmúlt négy évben külföldre és az ország más részére ment dolgozni hétezer ember, ha ők itthon lennének, a régióközpontban 20 százalék felett lenne az állástalanság. A többi baranyai városban – Bólyt kivéve – sokkal rosszabb a helyzet. Mindez még reménytelenebbé teszi a gilvánfaiak esélyeit, hisz a cégek az ingázó romáknak ajánlanak állást utoljára.

Előttük a romos ház. Gilvánfai séta

Ennek ellenére márciusban sikerült tíz férfinak munkát találni a Pécs melletti Pogány községben, ahol egy milliárdos idegenforgalmi beruházás folyik, s az említett csapatot felvették tereprendezési munkákra. A tíz férfi 97 ezer forintot kap kézhez, ingázásuk havi 320 ezer forintos költségét a program és a munkaadó közösen állja. A tízfős brigádon kívül még két 22 éves, egyedül élő nő jutott állandó munkához a program állásokat felkutató menedzserének segítségével, ők Kőszegen, egy elektronikai gyárban kaptak munkát nettó 90 ezerért.

Az, hogy tíz férfi ingázik, és két nő a 250 kilométeres távolságot is bevállalja a közmunkabérnél 40-45 ezer forinttal több keresetért, mindenképp beszédes. Amiképp az is, hogy húsz ember azért nem kért közmunkát, mert napszámban annak kétszeresét is megkeresi. Igaz, napi 10-12 órában és félig feketén. Amúgy a gilvánfaiak közül sokan korábban sem elégedtek meg a segéllyel és a közmunkával. Amikor például 2005 és 2009 között a pécsi elektronikai cég, az Elcoteq bővítette gyártókapacitását, 35-40 gilvánfai vállalt munkát a gyárban.

Ők 110–140 ezer forintot is hazavittek, ami akkoriban jó pénznek számított. Aztán az Elcoteq leépített, majd bezárt, ám 25 férfi az ide tíz kilométerre lévő királyegyházi cementmű építésénél talált magának munkát 25-30 hónapig. Betonacélt szereltek napi tíz órában, nettó bérük meghaladta a 150 ezret. A cementmű 2010-re elkészült, így ennek is vége lett. A feleségével három gyermeket nevelő, 37 esztendős Csonka Tibor dolgozott a cementgyár-beruházáson, most Pogányban van munkája.

2007 előtt feketén dolgozott: – Csak úgy alkalmaztak – mondja erről. – Mi nem válogathatunk. Volt, amikor a sógorommal együtt egy kőműves vállalkozónál voltunk segédmunkások. Napi tíz órát dolgoztunk 115 ezerért, saját kocsin utaztunk, és a benzint nem állták, így 90 ezer maradt. Akkor is menni kellett. Az élettársával két lányról gondoskodó Kalányos István is Pogányba jár dolgozni.

A 32 éves, szakmátlan férfi számára az Elcoteq volt az aranykor: 2009-ben 48 óra többletmunkával havi 140-et vitt haza. Előtte két évig egy ács foglalkoztatta feketén napi hatezerért. Bevallja, hogy legényként elköltötte minden pénzét. Most jól jönne, mert van ugyan egy 30 négyzetméteres házuk, de fürdőszobájuk nincs, s a víz az udvari csapból folyik.

– Örülök a pogányi munkának – morogja –, bár ez is kevés ahhoz, hogy a fürdőszobát megépítsük. Mindegy, nekem minden munkát el kell vállalnom.