– Vagyis önök papíron tényleg a földpályázati rendszer kiemelt célcsoportjába tartoznak. Alappal állítja az agrártárca, hogy 230 hektárt nyert az állami földpályázatokon, méghozzá parlamenti képviselőként?
– 2014 óta vagyok parlamenti képviselő. Azóta, hogy fölkerültem az LMP választási listájára, egyáltalán nem pályáztam. 2012-2013-ban, amikor még párttag sem voltam, összesen húsz birtoktestért indultam különböző pályázatokon a lakóhelyemen, de egyetlen esetben sem nyertem. A feleségem, aki szerencsére a lánykori nevét használja, önálló gazdálkodóként szintén beadott 17 pályázatot, és kettőt meg is nyert – mindkétszer olyan helyen, ahol nem volt fideszes ellenérdekelt pályázó. Egy 20 és egy 33 hektáros birtoktestet nyert el, és utána nem pályázott többet.
|
Áll a támadások elé: Sallai R. Benedek felszólal
Illyés Tibor / MTI |
Nem az volt a cél, hogy nagybirtokossá váljunk, továbbra is a családi gazdaságban hiszünk. Végső soron 37 beadott pályázatból két esetben nyertünk két kisebb birtokot a feleségem révén, ami egybeszámítva is alig 6 százalékos eredményesség, miközben csak a pályázatok megírására több mint egymillió forintot fordítottunk. Ugyanakkor mások, például az agrárkamra jó kormányzati beágyazottságú tisztségviselői könnyedén elérték a 100 százalékos hatékonyságot, azaz mindegyik pályázaton nyertek, ahol elindultak.
Ott van például Hubai Imre és fia: az apa a MAGOSZ megyei elnöke, a fiú pedig az agrárkamara vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke, mindketten Fazekas Sándor agrárminiszter barátai.
A családi cégük 4300 hektáron termel, de van vágóhídjuk, húsüzemük és szállodájuk is. Nyertek mellé még háromszázhuszonkét hektár állami földet pályázatokon, és további 32 állami birtoktestet kaptak pályázat nélkül. Ebben a mezőnyben én nem lehetek sikeres.
– Tervez valamilyen jogi lépést az önnel kapcsolatban megfogalmazott állítások miatt? Végül is az LMP agrároligarchájának minősítették.
– Eddig hét pert indítottam az ügy miatt, de fogok többet is. Volt egy elég határozott elképzelésem az ellenzéki szerepről, sokáig kerestem a közös nevezőt, de egy ponton túl már csak a jog nyelvén lehet tárgyalni.
– Gyakorlott pályázóként hogyan látja, mi szükséges a sikeres szerepléshez?
– Ha van helyben vagy országosan erős kormánypárti pályázó, akkor
vele szemben nincs esély,
ez többszörösen bebizonyosodott. A pályázatokon szétosztott állami föld egy része valóban azokhoz kerül, akik helyben, gazdálkodásból élnek, de ez csak a kisebbik hányad. A legfontosabb kitűzött célt, a helyi foglalkoztatás bővítését és a helyben maradást ez a pályázati rendszer egyáltalán nem szolgálja. A pontozás eleve más szempontokat követ, egy szubjektív elemre, az üzleti tervre pedig olyan sok pont adható, hogy a bírálók bárkit ki tudnak hozni győztesként.
De a többi kormányzati birtokpolitikai lépés sem a családi gazdálkodók megkapaszkodását vagy megerősítését segíti. A nagybirtokosoknak behozhatatlan helyzeti előnyt ad a földforgalmi törvény az elővásárlási jog révén: a legnagyobb földbirtokos, vagyis az állam áll az első helyen a jogosultak sorában, a másodikon pedig jó eséllyel egy nagybirtokos, aki jelenleg is bérli az adott földet, vagy a birtoka szomszédos vele.
Mire a valódi családi gazdálkodók sorra kerülnének, az eladó földdarab már réges-rég gazdát cserélt.
Aki pedig most kezdené a gazdálkodást, annak sosem lesz elővásárlási joga, soha nem kerül olyan helyzetbe, hogy földet tudjon vásárolni.
– A kormány szerint jól működik a jelenlegi rendszer, hiszen sokkal többen jutottak most állami földbérlethez, mint az előző kormányzati időszakokban.
– Inkább a rendszer kudarcát bizonyítja, hogy papíron valóban megtízszerezték a bérlőket, de a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma érdemben nem változott. Most éppen a mezőhegyesi egykori kincstári birtokot verik szét, de a helyén létrejövő új gazdaságok kevesebb munkahelyet fognak teremteni, mint ahány embert a nagygazdaság foglalkoztatott, holott az elsődleges cél a vidéki munkahelyek megőrzése és gyarapítása lenne. A mostani szisztémában kódolva van, hogy a földek nem a megfelelő emberekhez kerülnek.
A családi gazdálkodók helyett a valódi nyertesek a műkörmösök meg a nádazók: megfelelő anyagi és politikai tőkével rendelkező emberek, akik nem is akarnak földműveléssel foglalkozni, csak a földalapú támogatásokból megszerezhető jövedelemre tartanak igényt.
A kormány pedig láthatóan a politikai szolgálatok kifizetésére használja a földprogramot. Hogy több a bérlő, az nem jelent semmit: mióta bevezették az 1200 hektáros támogatási határt, több kormánypárti képviselőnek is sikerült megoldania, hogy egy nagy helyett több kisebb birtoka legyen, a sajtó is megírta például a fideszes Farkas Sándor agrárcégeinek látványos megszaporodását.
Ha a kormánynak valóban az lenne a szándéka, hogy a kisebb gazdaságokat segíti, megtehetné, hogy bizonyos éves forgalom fölött egyáltalán nem ad támogatást, segíthetné a KKV-kat az önerős fejlesztési támogatások előfinanszírozásában, növelhetné a támogatási intenzitást, kizárhatná az igazán nagyokat a pályáztatásból, de erre még kísérletet sem tesz.
– Abban viszont alighanem igaza van a szaktárcának, hogy a nagyok megerősítése nyomán nő a mezőgazdasági export.
– Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szokta emlegetni, hogy milyen elenyésző a magyar mezőgazdaság részesedése a hazai GDP-ből. Szinte mindegy, hogy az ágazat menyit exportál, sokkal fontosabb, hogy vidéken semmi mással nem lehet gazdaságot fejleszteni, munkahelyeket létrehozni. A 2012-es Nemzeti Vidékstratégiában, amelynek a parkoltatása miatt Ángyán József távozott a kormányból, még volt demográfiai földprogram, vagyis egy olyan célrendszer, hogy az állam annak ad földet, aki helyben, a földből akar megélni.
Ebből a gyakorlatban semmi nem valósult meg.
Most az új földbirtokosok hektáronként 20-25 ezer forintért megműveltetik a gyepterületet valamelyik közeli nagygazdával, fölveszik a 70 ezer forintos földalapú támogatást, vagyis tisztán kereshetnek akár hektáronként 50 ezer forintot, és közben sokszor ki sem mozdulnak a városból. Ebből a vidéknek semmi haszna nem származik
