MSZP: szétverik Budapestet

A T. Ház tegnap megkezdte a fővárosi közgyűlési rendszer átalakításának a vitáját.

Gulyás Gergely, a Fidesz vezérszónoka délután már módosító javaslatot nyújtott be, melyet a vita során és lapunknak is azzal indokolt, hogy a fővárosi kerületek lakosságszáma alapján arányosítanának. Azaz, a töredékszavazatok a kompenzációs listán arányosan jelennének meg. A 23 kerületi polgármesteri posztnál viszont így is komoly aránytalanság lenne, Újbuda egyetlen választópolgárának a szavazata hetedannyit fog érni, mint Soroksáron egy voks.

A Fidesz–KDNP frakciószövetség úgy szeretné átírni az önkormányzati törvényt, hogy Budapesten a közgyűlést a kerületi polgármesterek alkossák, plusz 9 mandátumot kompenzációs listáról osztanának ki, ehhez egy pártnak legalább 12 kerületben kellene polgármesterjelöltet állítani. A parlamenti vitában Magyar Zoltán (Jobbik) alkotmányellenesnek nevezte a javaslatot, Schiffer András (LMP) pedig azzal a hasonlattal élt: a választás előtt néhány hónappal megváltoztatni a szabályokat olyan, mintha a FIFA tíz nappal a futball-vb előtt megváltoztatná a játékszabályokat.

Az MSZP azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a „Budapestet szétverő” önkormányzati választási törvényt, és forduljon előzetes normakontrollért az Alkotmánybírósághoz (AB) – közölte Botka László, az MSZP országos választmányának elnöke hétfőn. A szegedi polgármester hozzátette, az MSZP-frakció elkezdi gyűjteni az országgyűlési képviselők egynegyedének aláírását, és ha a parlament elfogadja a „Budapest-törvényt”, az államfő pedig aláírja, akkor utólagos normakontrollért fordulnak az AB-hez. Emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő a parlamenti választás előtt azt mondta, hogy „folytatják”, és valóban azt teszik, hiszen a kétharmados parlamenti többséggel a Fidesz hatalmát akarják bebetonozni. Az előző ciklusban is erre használta a parlamenti kétharmadot – jegyezte meg.

Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető úgy fogalmazott: azt üzenik a kormánynak, hogy „tiszteletet a budapestieknek, tiszteletet Budapestnek!” Bejelentette, ahhoz, hogy ezt a tiszteletet kivívják, aláírásgyűjtésbe kezdenek a budapestiek között. Közölte, a Fidesz egy „tisztességtelen, gyáva” törvénnyel – ami választási csalás is egyben – előre meg akarja nyerni a választást, a kisebbségből akar többséget csinálni, egyúttal 23 városrészre szakítaná Budapestet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.