MSZP: a devizaalapú hitelezés az első Orbán-kormány idején kezdődött

Az MSZP szerint nem igaz, hogy a korábbi szocialista kormányok felelnek a devizahitelesek válságáért.

Az MSZP valótlannak tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság azon szerdai jelentését, amely a szocialista kormányokat teszi felelőssé az elmúlt időszakban kialakult devizahitel-válságért. A szocialista párt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra emlékeztet, hogy az MSZP tavaly úgy adta át a "kormányrudat" a Fidesznek, hogy a svájci frank árfolyama hat hónapja folyamatosan 180 forint körül volt, az ország kockázati felára - úgynevezett CDS-pontszáma - pedig 2010 tavaszán még 200-250 bázispont körül mozgott, míg ma ez az érték 400-430 bázispont. Az MSZP arra is felhívja a figyelmet, hogy a devizaalapú hitelezés magyarországi története 2001-ben, az első Orbán-kormány idején kezdődött.

Kiemelik: a "kormány egyfolytában a nemzetközi gazdasági folyamatokra, valamint az ország előző vezetőire mutogat (...) miközben szó nélkül tűri, hogy a bankok a hitelesekre hárítsanak minden pluszterhet". Az MSZP ezzel szemben magát olyan felelős ellenzéki pártként határozza meg, amely az "állandóan a múltba révedő kormány helyett is keresi a kiutat az adósságválságból. Mint írják, ígéretükhöz híven benyújtják a devizahitelesek érdekében kidolgozott javaslataikat a parlamentnek, illetve országgyűlési vitanapot kezdeményeznek a magyar gazdaság helyzetéről, és tárgyalásokba kezdenek a hitelkárosultak képviselőivel, valamint a bankszövetséggel, továbbá kezdeményezik, hogy a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága vizsgálja meg, milyen módon élnek vissza hatalmukkal a magyarországi pénzintézetek.

A kormányzati kommunikációs államtitkárság a részben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján készített jelentést szerdán juttatta el az MTI-hez, azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján egyebek mellett a devizahitelesek érdekét szolgáló lépésekről beszélt. A devizahitelesek helyzetéről szóló jelentés szerint a lakosság eladósodottsága 2003 óta "gyűrűzik", a Medgyessy-kormány ugyanis megszüntette a korábbi, 1998 és 2002 között működtetett, kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket. Mint ismert, az első Orbán-kormány alatt felvett államilag támogatott lakáshitelek óriási terhet rónak jelenleg is a költségvetésre. Megszüntetését éppen az egyre szűkülő költségvetési keretek indokolták. Az államilag támogatott lakáshitelekről azt is tudni lehet, hogy nem a legszegényebbek vették igénybe: a kedvező feltételek miatt többen a második, esetenként harmadik lakásukat vásárolták így meg, hogy az ingatlan kiadhassák.

(MTI/NOL)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.