barnan | 2012. január 20. | 18:15:06
Nem gondolhatja azt senki komolyan, hogy homokba dugott fejjel, egyik kezünkben "győztünk" feliratú zászlót lengetve, a másikban pedig egy pisztolyt szorongatva, vaktában lövöldözve mindenfelé megoldhatjuk egy ország problémáit. Azért sem, mert közben jó néhányszor saját hátsónkba fogunk durrantani, mint ahogy ezt meg is tettük ezidáig.
Valóban az a gondolkodás a becsületes és tisztességes a társadalommal szemben, amit Bod Péter Ákos is képvisel.
barnan | 2012. január 20. | 18:08:28
Nem az a fő probléma, hogy a jelenlegi kormány mit örökölt, az adottság. A folyamatosan felemlegetett nyolc évben volt Bajnai is (!), aki az egy éve alatt megmutatta azt, hogy igenis lehet mit kezdeni a helyzettel, ha politikai helyett megfelelő szakértői pálcával vezényelünk. A probléma az, hogy ezen állapothoz mérten a jelenben kormányunk újabbnál újabb rövidtávú gazdasági tervei Bod Péter Ákos szavaival, folyamatos improvizálás mellett születtek. Saját magunkhoz mérten, a saját készítésű tervekhez képest sem tudtunk egyetlen valamirevaló célkitűzést teljesíteni a lassan két esztendő alatt. Közép és hosszútávú (reális számokkal, számításokkal alátámasztható) terveink pedig nincsenek. Ez a valóság, nincs a jelenben megvalósítható gazdaságpolitikánk, a másik oldalon pedig az önálló életet élő kommunikáció.
tarkedli | 2012. január 20. | 18:00:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
HongKong | 2012. január 20. | 17:47:41
Foglalja le a hatalom Mohácsot március 15-re. Vagy akár Pákozdot. Hagyja a fővárost szabadon.
kekeckedő | 2012. január 20. | 17:32:02
T.NOL Moderátor!Hol az írásom??
katarakt | 2012. január 20. | 16:53:13
Szerintem Mohácshoz meg Trianonhoz (stb.) is az elkövetett súlyos magyar hibák is hozzájárultak. Ahogy akkor is és most is minden érintett párt sáros volt és most is sáros.
harunalrasid | 2012. január 20. | 16:42:57
hawaiszigetek | 2012. január 20. | 15:54:02
még itt tartasz? emúttnyócév, mszp, rohadt libsibolsibibsik?
mikor is kezdődött az adósságfelhalmozás? nézz utána, megvezetett agyatlan, és akkor szólj hozzá!
harunalrasid | 2012. január 20. | 16:40:12
miért, nem az volt? :-)))
casio | 2012. január 20. | 16:24:40
hawaiszigetek | 2012. január 20. | 15:54:02
Te szintúgy, mert még mindig nem vagy képes felfogni azt az egyszerű tényt, hogy az ország eladósításában a Fideszed is részt vett. Neki lehet köszönni pl. az Önkormányzatok kirívó eladósodását és nem nagyon fogták vissza magukat akkor sem, amikor szavazni kellett a kiadásokról. Nem emlékszel ezekre?
Az Orbán kormány nem is foglalkozott az elmúlt időszakban az adósságcsökkentéssel - csak a birkáknak való kommunikációjában - mert nem volt rá ideje. Lekötötte ugyanis az idejüket a hatalomba való bebetonozás.
Látszik is az ország állapotán.
Most újra IMF hitelért kell kuncsorogni annál a szervezetnél, amelyet 2010-ben kiebrudaltak a gazdasági szabadságharcosok.
hawaiszigetek | 2012. január 20. | 15:54:02
Épületes baromságokat tudtok írni! Azt gyorsan felejtitek, hogy minden baj forrása az MSZP előző nyolc éves tevékenysége! Az MSZP által felhalmozott adósság halmazzal, valóban nehezen tud megbirkózni a jelenlegi kormány. Burányi és a többiek, bölcsebbek lennének, ha hallgatnának!
|