Az MSZP Orbánnal tiltatná be a motoros felvonulást

Az MSZP-s Steiner Pál arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, haladéktalanul intézkedjen annak érdekében, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását.

A szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: kérdésére a kormányfő múlt hétfőn a parlamentben közölte, arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a holokauszt áldozataira emlékezők emberi méltóságát.

Steiner Pál szerint a miniszterelnök szavahihetőségét kérdőjelezi meg, ha - más útvonalon és a korábbi, Adj gázt!-tól eltérő elnevezéssel ugyan, de - a "neonáci provokáció" mégis megvalósulhat Budapesten.

Az MSZP-s politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy a Nemzeti Érzelmű Motorosok megtarthatják vonulásukat, és ígérete betartására szólította fel a kormányfőt.

Azt mondta, ha a hatóságok mégis engedélyezik a felvonulást, az azt jelenti, hogy "Orbán Viktornak és az ő politikai műhelyében dolgozóknak szüksége van a szélsőségesek támogatására".

Hozzátette: a náci provokáció, függetlenül attól, hol valósul meg, elfogadhatatlan, így az ugyanazok által bejelentett demonstrációt az útvonal megváltoztatása miatt nem lehet tudomásul venni. Egyúttal belügyminisztériumi vizsgálatot sürgetett annak feltárására, a rendőrség milyen szempontok alapján engedélyezte azt.

Steiner Pál szerint ugyanakkor a budapestieknek is meg kell mutatniuk, hogy "náci hordáknak" nincs helye a fővárosban, ezért fontosnak tartotta, hogy minél többen részt vegyenek az Élet menetén.

Csütörtökön számoltunk be arról, hogy mégis felvonulhatnak a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnap, de a rendezvény útvonala és elnevezése is más lesz. A hírportálnak Jeszenszki Sándor, a motoros egyesület vezetője azt mondta, "tavaszi évadnyitó rendezvényként" adták be újabb kérelmüket, miután a hatóság határozatban tiltotta be Adj gázt! nevű vonulásukat.

A rendőrség pedig azt közölte, a motorosok a korábbitól eltérő útvonalon, más elnevezéssel és céllal jelentettek be rendezvényt, amelyet a rendőrség a szükséges erőkkel biztosítani fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.