MSZP: Mesterházy és Szanyi is győzelemre számít

Magabiztosan várja a jövő szombati elnökválasztást, és abban bízik, hogy a küldöttek értékelik a párt élén az elmúlt csaknem két évben végzett munkáját – nyilatkozta Mesterházy Attila, a szocialista párt jelenlegi vezetője. Kihívója, Szanyi Tibor is győzelemre számít.

A jelenlegi pártelnök és kihívója is magabiztosan nyilatkozott az esélyeiről szombaton, egy héttel az MSZP tisztújító kongresszusa előtt. De amíg Mesterházy Attila örömét fejezte ki, hogy a szocialistáknál új szereposztás körvonalazódik, és több korábbi vezető politikus ezután a háttérből segíti az MSZP-t, Szanyi Tibor szomorúan fogadta, hogy Kovács László pályázatát nem támogatta a jelölőbizottság.

Mesterházy Attila az MSZP zárt választmányi ülése közben újságíróknak azt mondta: magabiztosan várja a jövő szombati elnökválasztást, és abban bízik, hogy a küldöttek értékelik a párt élén az elmúlt csaknem két évben végzett munkáját. Magabiztosságát jelzi az is, hogy csak az elnöki posztra pályázott.


Azzal kapcsolatban, hogy több korábbi pártvezető nem indul a tisztújításon vagy nem kapott elegendő támogatást a jelölőbizottságtól, úgy foglalt állást: a novemberi kongresszuson új szereposztást szorgalmazott, és örömmel veszi, hogy több, korábban meghatározó politikus ezentúl a háttérből segíti a szocialista pártot, így országosan nem ismert, de a helyi közösségekben bizonyító emberek kerülhetnek például az elnökségbe.

Mesterházy Attila nem nevezte meg, hogy kiket látna szívesen a főbb vezetői posztokon, de elmondta: szeretné, ha sokszínű elnökség alakulna, és azt is, ha a párt Kelet-Magyarország-programját és Budapest-stratégiáját is jól meg tudnák jeleníteni a vezetésben. (A két alelnöki helyért Gúr Nándor, az MSZP borsodi elnöke, Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője és Herczog Edit európai parlamenti képviselő indul.)

Kihívója, Szanyi Tibor is arról beszélt újságíróknak, hogy győzelemre számít az elnökválasztáson. Mint mondta, ehhez elég, ha a küldöttek felének támogatását megszerzi, a megválasztásához szükséges "plusz egy" pedig ő maga lesz.

Kérdésre úgy válaszolt: szomorúan fogadta, hogy Kovács László korábbi pártelnök, jelenlegi alelnök hiába pályázott több pozícióra, a jelölőbizottságban nem kapta meg a szükséges egyharmados támogatást. Hozzátette, ha őt választják elnökké, méltó feladatot fog találni a korábbi európai uniós biztosnak. Beszélt arról is, hogy az MSZP balközép ideológiája nem szorul változtatásra, a pártszervezetet viszont fel kell frissíteni.

Simon Gábor választmányi elnök sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a testület - amely szombati ülésén előkészítette az egy hét múlva esedékes tisztújítást - ebben az összetételben utoljára ülésezett.
A választmányt nyolc éve vezető politikus nem árulta el, mekkora esélyt ad magának kihívójával, Botka László szegedi polgármesterrel szemben. Arra a kérdésre, hogy a pártelnök akarata meghatározó lesz-e ebben, úgy felelt: a kongresszusi küldöttek titkos szavazással választják meg a tisztségviselőket. Szanyi Tibor a napokban mindenesetre úgy nyilatkozott, Simon Gábort támogatja.

Simon Gábor az elnökhelyettesi posztra is beadta pályázatát. Ezt a posztot most az újrainduló Balogh András tölti be, és elegendő jelölést kapott Szanyi Tibor is arra az esetre, ha veszít az elnökválasztáson. A választmányi elnök most azt mondta: azért jelentkezett két vezetői pozícióra is, hogy a küldöttek szabadon dönthessenek arról, milyen munkamegosztást látnak szívesen a párton belül.

A választmányban történtekről elmondta: javaslatot fogadtak el arról, hogy az MSZP a jövőben milyen elvek alapján kössön szövetséget más pártokkal és civil szervezetekkel. A dokumentum várhatóan a kongresszus elé kerül.

A testület ülésén Kolláth György alkotmányjogász tartott előadást A demokrácia szétverése - Út az önkényuralomba címmel. Erről Simon Gábor azt mondta: a Fidesz-kormány kétharmados többségével visszaélve két év alatt leépítette a jogállamiságot, uralma alá vonta a független intézményeket, központosította a hatalmi ágakat, felszámolta az igazságszolgáltatás függetlenségét, korlátozta a sajtószabadságot és támadást indított a magántulajdon ellen.

Beszámolója szerint Kolláth György jogi szörnyszülöttnek nevezte az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabályt, amely szerint az MSZP osztozik az állampárt felelősségében.

A választmányi elnök bírálta az új választási rendszert is, amiért a kormányoldal a saját érdekeire szabta, majd megjegyezte: nem véletlen, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy pénteki nyilatkozata alapján arra számít, hogy a független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság ezt a jogszabályt sem tartja majd megfelelőnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.