Megbukott a 'szocgettó'

Az MSZP szerint megbukott az ócsai lakóparkberuházás, amikor kiderült, hogy a csaknem hatszázból mindössze húsz család nyert a házak bérleti jogaira kiírt pályázaton. A pártnál úgy fogalmaznak: alig húsz család költözhet be "a mindentől elzárt, megközelíthetetlen, szegregált környezetben" létesülő "szocgettóba", ezért most újraszabják a pályázati feltételeket.

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a program valójában már akkor megbukott, amikor nem találtak rá kivitelezőt, aztán amikor bevallották, hogy nem korszerű, energiatakarékos, hanem a minimumkövetelménynek épphogy megfelelő C kategóriás házakat építenek, végül amikor kiderült, hogy négyzetméterenként több mint ötszázezer forintba kerülnek az ingatlanok.

Az MSZP-s politikus hozzátette: végül az is kiderült, hogy alig húsz család költözhet be "a mindentől elzárt, megközelíthetetlen, szegregált környezetben" létesülő "szocgettóba", ezért most újraszabják a pályázati feltételeket.

Megjegyezte, hogy a beköltözők még a rezsicsökkentés hatásait sem érzik majd, mivel a lakóparkba nem vezetik be a gázt, az ott élők fával vagy szénnel fűthetnek.

Korózs Lajos arról is beszélt: az ócsai lakóparkberuházás költségeiből a kormány több ezer embert juttathatott volna bérlakáshoz. Az adatok szerint csak Budapesten tízezrével vannak üres lakások, amire egy szociálisbérlakás-programot lehetne építeni - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.