MSZP: másfél millió devizahiteles család életét kockáztatja a Fidesz

Arcátlan és szemtelen a Fidesz populista magatartása a lakáshitelesek ügyében, amellyel nemzetközi elemzők szerint is kockáztatja a forint stabilitását - közölte Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán az MTI-vel.

Török Zsolt közlése szerint a Fidesz másfél millió devizahiteles család életét kockáztatja az MSZP pedig "arra szegődött", hogy megvédje ezeknek a családoknak az érdekeit, lakásait.Hozzátette: számos intézkedést elfogadtak már ennek elősegítésére, a többi között június 15-én a lakáshitelesek védelméről szóló törvényt is, amelynek szavazásakor - mint mondta - a Fidesz "a büfészekciót erősítette".

Elmondta azt is: Iharos Róbert (Fidesz) az Orbán-kormány idején olyan törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amely felgyorsíthatta a kilakoltatásokat. Ezzel szemben a kormány - hangsúlyozta Török Zsolt - benyújtotta a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényt, amely a többi között elővásárlási jogot biztosít az önkormányzatoknak a bedőlő hitel miatt elárverezendő lakásokra.

Bús Balázs, Budapest III. kerületének polgármestere kedden az Önkormányzati Sajtószolgálathoz is eljuttatott, Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett nyílt levelében úgy fogalmazott: több tízmilliárd forintra rúgó újabb adósságba kergeti a helyhatóságokat és az alapvető feladataik ellátását súlyosan veszélyezteti a kormány ezen intézkedése, és azt javasolta: a Magyar Fejlesztési Bank a bedőlt bankhiteleket közvetlenül a kereskedelmi bankoktól vásárolja meg, így az önkormányzatok közvetítő szerepe kihagyható lenne.

Török Zsolt az MTI kérdésére válaszolva erre úgy reagált: azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek erre nincsen pénzük, a Magyar Fejlesztési Banktól kedvező kondíciójú hitelt vehetnek el, amelyre 60 milliárd forintot különítettek el.
Elmondta azt is: a magyar jog önkormányzati bérlakást ismer és nem fejlesztési banki bérlakást, az önkormányzatok pedig panaszkodnak, hogy kevés a bérlakásuk, így ez egy "szükség szülte jó megoldás" lehet. Hozzátette ugyanakkor: érdemes megvizsgálni Bús Balázs javaslatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.