MSZP: a végeken is megkezdődött a háború

Meglehetősen éles hangvételű, Gyurcsány Ferenc volt pártelnököt kritizáló levelet küldött körbe egy Tóth László nevű MSZP-tag a párt belső levelező listáján – értesült a Népszabadság. Ugyan a szerző valódi kiléte kérdéses, a levélben szereplő részletek viszont azt mutatják: bennfentes ember írta.

„Elég volt! Gyurcsány Ferenc távozzon az MSZP-ből!” - ez a címe annak a levélnek, amelyet pár nappal ezelőtt, Tóth László aláírással több szocialista megyei szervezetnek, platformnak és párttagnak is elküldtek; a levél egy másolata szerkesztőségünk birtokába is eljutott. A szerző valódi kilétét illetően vannak kétségek, de a benne foglaltak meglehetős hozzáértést és bennfentes szerepet feltételeznek.

A levél elején az illető leírja, hogy a 2011. április 30-i választmányi ülésen, „amikor Gyurcsány Ferenc megjelent és helyet foglalt Varju László, a Demokratikus Koalíció Platform igazgatója mellett”, a mögötte ülő küldött azt mondta a szomszédjának, hogy a tanácskozáson szót fog kérni és keményen neki fog esni Gyurcsánynak.

A levél szerint a felszólalás végül elmaradt, amit a szerző úgy kommentált: „örültem a döntésnek, mert ez már nem a demokraták kommunikációja lett volna”. A levélíró később hozzáteszi: Gyurcsány platformalapítási kezdeményezésének elején még „érzelmileg” a volt pártelnök mellett állt, de a „majálison elmondott cinikus beszéde és az ünnepséget beárnyékoló pártszavazásos bejelentése elgondolkodtatott”- olvasható a levélben.

A szerző Varju László országgyűlési képviselőt, a Gyurcsány-platform egyik operatív vezetőjét is támadja, mondván Varju hosszú éveken át volt a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés tagja, „élvezte annak előnyét, pozícióból pozícióba bukott felfelé ezzel az igazságtalan küldött-rendszerrel”, nemrég pedig egy körlevélben agitált a pártszavazás mellett.

A „Tóth László” által jegyzett levél idéz ez utóbbi iratból is, amely a pártszavazást nem szakítópróbának, hanem egy új, erkölcsi, politikai egység forrásaként jelöli meg. Arra a kérdésre pedig, hogy Gyurcsány miért nem akkor kezdeményezte ezeket a változásokat, amikor ő volt a párt első embere, Varju ebben a magyarázó levélben állítólag azzal érvelt, hogy „azért, mert amikor Gyurcsány elnök volt, akkor kormányon voltunk. Amikor kormányoztunk, akkor nem a párttal foglalkozunk, hanem megpróbáljuk átalakítani az országot. Ilyenkor a párt átalakításának tervével nem veszélyeztetjük a kormányzó többséget”- olvasható a dokumentumban.

Utalások Gyurcsány vagyonára

Az állítólagos Tóth László szerint ez a magyarázat is azt bizonyítja, hogy a kezdeményezés csak Gyurcsány sajátos hatalomépítését szolgálja, hiszen amikor ő volt a pártelnök, akkor nem volt fontos az átalakítás.

„És azt se feledjük, hogy milyen elegánsan lépett le, és hagyta magára az MSZP-t az 'átalakított' országban. Ha kormányon veszélyeztetné a pártszavazás a pártegységet, ma nem veszélyezteti? Varju elfelejti megemlíteni, hogy Gyurcsány Ferenc maga kérte, hogy pártelnök és miniszterelnök legyen egy időben. Akkor miért nem szólt neki senki, hogy együtt nem fog menni? Pártelnökként miért nem alakította át a pártot, miért nem modernizálta az MSZP-t? Semmilyen infrastrukturális fejlődés nem volt, azóta sincsenek a helyi szervezeteknek irodái, nem volt oktatás, káderképzés, támogatásokat sem kaptak. Nem épített ki baloldali médiát, de hagyta, hogy a Fidesz médiabirodalmat építsen ki magának. A párt és frakciója mindenben támogatta. Ha kérte, a kongresszus hetvenöt százaléka támogatta őt”- olvasható a lapunkhoz is eljuttatott levélben.

A szerző a több oldalas dokumentumban többek között annak a véleményének is hangot ad, hogy a szocialista párttagok jelentős része komoly anyagi gondokkal küzd. „Nincsenek úszómedencés villáik, nincsenek gyáraik, nagy értékű autóik, csak a baloldaliságuk van, meg a nyomoruk. Most már a liberális hátterű Demokratikus Koalíció a pártjukat is akarja. Nem akarnak sok pénzt beletenni, kell az MSZP infrastruktúrája, de a bérből, fizetésből élő koloncokat köszönik, nem kérik!” - olvasható a levélben.

A szerző azért is kritizálja Gyurcsány és a platformja kezdeményezését, mert az szerinte indokolatlanul állítja be korruptnak és „mutyistának” a kongresszusi küldötteket.

Visszakínált vádaskodások

A levélíró felrója a volt kormányfőnek, hogy ő is egyedi szövetségek révén lett megyei pártelnök Győr-Sopronban annak idején, ahogyan a küldöttek választották meg korábban pártelnök-miniszterelnöknek is. A szerző szerint az is visszafelé sül el, hogy a pártszavazásos kezdeményezésben kitűzött új vagyon- és jövedelembevallási kötelezettség egyszerre legitimálja a Fidesz álláspontját is, elismerve, hogy az MSZP minden szinten korrupt párt.

A pénzügyekről szólva pedig a levélíró kijelenti, hogy míg a vidéki szervezetek („mindegy, hogy egy választókerületben harminc vagy tíz település van”) havonta alig több mint húszezer forintot kapnak „pártépítésre, rendezvényekre, fenntartásra”, addig a Gyurcsány vezette Táncsics Alapítvány komoly összegek felett rendelkezik.

„Tóth László” a Gyurcsány-platformhoz kötődő szocialistákat is támadja, többeket visszás ügyekkel, például ingatlanügyekkel hozva összefüggésbe.

A szerző a levél végén, a szóhasználatból adódóan ironikusan országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólítja fel Gyurcsányt és Varjut is, mondván az országos lista összeállításakor is bizonyosan „mutyiztak” a kongresszusi küldöttek, a képviselői mandátumuk tehát „nem legitim”. De szerinte Gyurcsánynak azért is le kellene mondania mandátumáról, mert épp a platformja által kezdeményezett pártszavazás egyik lényege, hogy ne legyen funkcióhalmozás a pártban, a volt pártelnök pedig a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöke, platformvezető és országgyűlési képviselő is egyben.

A volt kormányfő "díszdemokrata"?

„Kérem, hogy a párttagok ne vegyenek részt a pártszavazásban, mert a részvétellel azt igazolnák, hogy a küldött-társaik korruptak és felkészületlenek voltak, olyanok, akik házaltak a mandátumukkal és nem ismerték a tagságuk által javasolt és megválasztott vezetőiket. Az MSZP és a baloldali szavazók érdekében és képviseletében felkérem Gyurcsány Ferencet, bizonyítsa be, hogy nem csupán „díszdemokrata”, és nyilatkozzon őszintén arról (amit a frakcióban már mindenki tud), ki szivárogtatta ki a – képzavarral élve – máig is keresztünket jelentő őszödi beszédet! Ki akart egy őszinte „miniszterelnök-pártelnök-megváltó” képében tetszelegni?! Gyurcsány úr! Álljon bele végre őszintén, férfiként a feladatba és példamutatóan legyen az első, aki elszámol a hibás döntéseivel!” - zárul a Tóth László nevével jegyzett irat.

Úgy tudjuk a levelet a Demokratikus Koalíció Platform több tagjának és vezetőinek is elküldték, ezt több, a tömörüléshez közeli forrásunk is megerősítette. Miután azonban a szerzője pontosan nem beazonosítható, s így a hitelessége is megkérdőjelezhető, nem foglalkoznak vele érdemben.

Gyurcsány Ferenc és egyik szocialista szövetségese, Molnár Csaba a parlamentben
Gyurcsány Ferenc, IPAD
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.