MSZP: a Fidesz hívja vissza Ékes Ilonát az emberi jogi bizottságból!

Az MSZP vasárnap felszólította a Fideszt, hogy hívja vissza képviselőjét, Ékes Ilonát a parlament emberi jogi bizottságából a homoszexuálisok felvonulásával kapcsolatban tett kijelentései miatt. A Fidesz továbbra sem kommentálja Ékes Ilona nyilatkozatát.

"A minap Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője a homoszexuálisok felvonulásával kapcsolatban olyan kijelentésekre ragadtatta magát, ami alapján megkérdőjelezhető, hogy a továbbiakban részt vehet-e az emberi jogi bizottság munkájában" - mondta Török Zsolt szocialista képviselő az MTI-nek.

Ékes Ilona arról beszélt, hogy a homoszexuálisokat gyógyszeres kezeléssel kellene heteroszexuálissá átnevelni, a melegfelvonulás a közrendre és a közerkölcsre veszélyes, ezért nem lenne szabad engedélyezni - mondta a szocialista képviselő, aki szerint a XXI. században nem engedhető meg, hogy egy országgyűlési képviselő a gyülekezési jog korlátozására utaló kijelentéseket tegyen.

"Arra szólítjuk fel a Fideszt, hogy hívja vissza Ékes Ilonát az emberi jogi bizottságból, és Balog Zoltánt (Fidesz), az emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottság elnökét, hogy határolódjon el Ékes Ilonától és kijelentésétől" - mondta Török Zsolt.

Elfogadhatatlan bármelyik kisebbség ellen támadást indítani - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek vasárnap, egyetértve a Helsinki Bizottsággal, amely elítélte a Meleg Méltóság Menete elleni megfélemlítő akciókat.
Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken azt mondta: Ékes Ilona magánemberként tartott egy saját maga által szervezett sajtótájékoztatót a melegfelvonulásról, amelyen a magánvéleményét mondta el, ezért a Fidesz ehhez semmit nem kíván hozzáfűzni.

Vasárnaptól rendezik meg tizennegyedik alkalommal a korábban Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Film- és Kulturális Fesztiválnak nevezett egyhetes rendezvénysorozatot, amelyet az idei évtől Budapest Pride-nak hívnak. A fővárosi melegfelvonulást szeptember 5-én tartják.SZDSZ: mindig tiszteletben kell tartani minden ember méltóságát!

SZDSZ: tisztelet és méltóság

Mindig tiszteletben kell tartani minden ember méltóságát - áll az SZDSZ melegfelvonulással kapcsolatos közleményében.

"A homo- és biszexuális embertársaink szabadságot szeretnének, mint mindenki más, és nem akadályfutást korlátok között. Nem követendő példaként állítják a többségi társadalom elé a saját magánéletüket, de nem szeretnék azt sem, ha lesütött szemmel, szégyenkezve kellene azt megélniük. Ők is tudják, amit mi, liberálisok vallunk: a szabadság és a szabadosság nem ugyanaz. Szeptember 5-én nem azért jelennek meg, hogy a többséget provokálják, hanem azért, mert ez az év egyetlen napja, amikor párjukkal kézenfogva sétálhatnak az utcán" - áll a Retkes Attila pártelnök által jegyzett közleményben.

Az SZDSZ szerint azokban az országokban, ahol a demokrácia érettebb, a nemi identitás alapján kisebbségbe sorolt emberek társadalmi elfogadottsága rohamosan nőtt az elmúlt években. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a homo- és biszexualitás láthatóvá vált, de még inkább annak, hogy meghatározó politikai vezetők és közéleti személyiségek nyíltan vállalták másságukat.

A felvonulók "azt szeretnék, ha munkájuk eredménye, személyiségük értékei lennének fontosak. Azt szeretnék, hogy életüket ne teljes magányban kelljen leélniük, értelmetlen áldozatot hozva pusztán azért, mert a többségi társadalom egyes tagjai részéről megvetést és agresszivitást tapasztalnak" - tartalmazza a közlemény.

 

A Fidesz továbbra sem kommentálja Ékes Ilona nyilatkozatát

A Fidesz korábban már tájékoztatást adott Ékes Ilona sajtótájékoztatójának körülményeiről, s ezt nem látják szükségesnek kiegészíteni - közölte Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke.

"A minap Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselője a homoszexuálisok felvonulásával kapcsolatban olyan kijelentésekre ragadtatta magát, ami alapján megkérdőjelezhető, hogy a továbbiakban részt vehet-e az emberi jogi bizottság munkájában" - mondta Török Zsolt szocialista parlamenti képviselő az MTI-nek.

Havasi Bertalan még pénteken az MTI kérdésére azt mondta: Ékes Ilona magánemberként tartott egy saját maga által szervezett sajtótájékoztatót a melegfelvonulásról, amelyen a magánvéleményét mondta el, ezért a Fidesz ehhez semmit nem kíván hozzáfűzni.

Ékes Ilona a budapesti rendőrfőkapitányhoz, Tóth Gáborhoz intézett, a rendezvény betiltását kérő levelében azt írta: a melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen az emberekben, és veszélyezteti a kiskorúak fejlődését.

Pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen a levelet ismertette, arra a kérdésre, hogy a homoszexualitást betegségnek gondolja-e, azt mondta: ez szerinte mentális sérülés.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.