galéria megtekintése

Egyetlen kihívó győzheti csak le Orbánt az MSZP új elnöke szerint

41 komment

NOL

Leváltották Tóbiás József pártelnököt az MSZP országos tisztújító kongresszusán. A négy elnökjelölt közül ketten jutottak a második körbe, végül a volt fővárosi elnököt, Molnár Gyulát választották a párt elnökévé. Molnár erős, szolidáris és hatékony pártot építene, ami még működőképes is.

Molnár Gyula
Molnár Gyula

Sikertelen volt az MSZP elnökválasztásának első fordulója. A négy elnökjelölt közül Harangozó Tamás és Szanyi Tibor kiesett, így Molnár Gyula és a jelenlegi pártvezető, Tóbiás József jutott tovább a második körbe – értesült a Népszabadság.

A második fordulóban végül Molnár Gyulát választotta pártelnökké az MSZP országos tisztújító kongresszusa. Molnár a 309 érvényes szavazat közül több mint 40-nel többet kapott, mint az eddigi elnök.

 
Az elnökválasztás

1. forduló:

Molnár Gyula: 121 szavazat

Tóbiás József: 99 szavazat

Harangozó Tamás: 67 szavazat

Szanyi Tibor: 45 szavazat

2. forduló:

Molnár Gyula: 176 szavazat

Tóbiás József: 133 szavazat 

A párt kongresszusát zárt ajtók mögött tartják. Alapvetően személyi kérdésekről döntenek, de ezzel együtt arról is, milyen stratégiával futnak neki a következő választásnak.

A párt választmányi elnöki tisztségére ketten jelentkeztek, értesülésünk szerint ezen a poszton Hiller István volt pártelnök válthatja Botka Lászlót. (Az MSZP honlapján ezt megerősítve közölte, hogy Hiller 201 szavazattal győzte le a 134 szavazatot gyűjtő Botkát).

Hiller István örülhet
Hiller István örülhet

Elnökhelyettesnek szintén ketten jelentkeztek: a posztot jelenleg is betöltő Gőgös Zoltán, valamint Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető-helyettes. Információnk szerint Gőgös nyert. Cikkünk megjelenését követően a szocialisták hivatalosan is bejelentették, hogy Gőgös Zoltán 183 szavazattal megőrizte elnökhelyettesi pozícióját, Tóth Bertalanra 144-en voksoltak.

Három alelnököt a posztot most is betöltő két politikus, Lukács Zoltán és Ujhelyi István, valamint Gúr Nándor országgyűlési képviselő és Nemény András, a párt Vas megyei elnöke közül választottak.

Az alelnökválasztás eredménye

Ujhelyi István: 262 szavazat

Nemény András: 234 szavazat

Gúr Nándor: 197 szavazat

Lukács Zoltán: 194 szavazat

Úgy tudjuk, közülük Lukács kiesett a szavazás első körében, így tehát Ujhelyi, Nemény és Gúr lett a három alelnök.

Molnár Gyula megválasztását követően sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt: mostantól minden tartalmi, szervezeti és kommunikációs ügyet a 2018-as parlamenti választásoknak rendel alá. Molnár erős, szolidáris, hatékony és működőképes szocialista pártot akar a választók elé állítani két év múlva.

Molnár kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a jelenleginél nyitottabbá szeretné tenni az MSZP-t, ugyanis úgy gondolja, hogy a "demokratikus oldal" egyetlen kihívóval győzheti le a "Fidesz-rezsimet".

Interjúk az elnökjelöltekkel

Hozzátette, az ellenzéki pártok közötti esetleges együttműködésről még korai lenne beszélni, az MSZP elsőként az értelmiség, a civilek és a szakszervezetek felé akar nyitni.

A szocialisták új elnöke hangsúlyozta, a következő két évben félre kívánja tenni a belső vitákat, és mindenkire számít abban, hogy vissza tudják szerezni az elmúlt időszakban elveszett hitelességüket.

Jelezte azt is, hogy tovább kívánja vinni az előző elnökség által elindított, az állami földek privatizációjáról szóló népszavazási kezdeményezést. Molnár Gyula hangsúlyozta, ez a referendum nemcsak egy szakpolitikai kérdésről szól, hanem lehetőséget teremt majd az embereknek, hogy véleményt mondjanak az Orbán-kormány egészéről. Megjegyezte továbbá: a kvótareferendumon továbbra is arra kérnek mindenkit, otthonmaradásával jelezze, hogy nem ért egyet az Európa egységét veszélyeztető populista politikával.

Hiller és Molnár, a két új vezető
Hiller és Molnár, a két új vezető
Teknős Miklós / Népszabadság

Molnár Gyula kérdésre válaszolva közölte, a lehető leghamarabb új frakcióvezetőt választanak, így Tóbiás Józsefet más válthatja a parlamenti képviselőcsoport élén.

„Az MSZP egyik utolsó reménységét buktatták meg”

Botka leszavazását több szocialista politikus is nagy hibának nevezte, szerintük ezzel kigolyózták az egyetlen lehetséges szocialista miniszterelnök-jelöltet. Ráadásul egy friss Medián-felmérés szerint a szegedi polgármester messze a legnépszerűbb MSZP-s... Kálmán T. Attila írása: >>>

Az elnökségről leköszönő Tóbiás József ezt megelőzően jó munkát kívánt az új vezetőknek, és azt mondta, nem kívánja megtartani frakcióvezetői tisztségét. Kifejtette továbbá: büszke arra, hogy az elmúlt két évben nehéz helyzetből sikerült talpra állítania egy olyan pártot, amelyben már sokan nem hittek. Úgy fogalmazott, reméli, hogy volt értelme igazi baloldali politikát folytatni az elmúlt két évben.

Tóbiás és Botka, a leköszönő vezetők
Tóbiás és Botka, a leköszönő vezetők
Teknős Miklós / Népszabadság

A választmány elnökének választott Hiller István határozott, erős, karakteres és sikeres szocialista pártot ígért. Hangsúlyozta, jól együtt tud majd működni Molnár Gyulával. Az új választmányi elnök megismételte korábban hangoztatott koncepcióját, amely szerint az elnökség a jövőben elsősorban a napi aktualitásokkal foglalkozik, míg a választmány feladata a hosszú távú stratégiaalkotás lesz.

Hiller István úgy fogalmazott, a siker érdekében össze kívánja hangolni a modern baloldal és a modern nemzet fogalmát, a büszke magyarságot a büszke európaisággal.

A választmány éléről távozó Botka László szintén jó munkát kívánt az új vezetésnek, amelynek szerinte az lesz a feladata, hogy az MSZP mögé állítsa azt a társadalmi többséget, amely le akarja váltani az Orbán-kormányt, ugyanakkor még kritikus a szocialistákkal. Megjegyezte, továbbra is szegedi polgármesterségét tartja a legfontosabb politikai tisztségének, kérés esetén pedig segíti az új elnökséget is. Botka László cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek 2018-as miniszterelnök-jelöltségéről szóltak. Hangsúlyozta, ez a kérdés egy év múlva lehet a legkorábban esedékes – jelentette az MTI.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.