MSZP: Tarlós költségvetésében durva megszorítások szerepelnek

Az MSZP szerint a Fővárosi Közgyűlés idei költségvetésében elismeri, hogy Budapest "pórázon rángatott", pénzügyi önállósággal nem rendelkező városként működik.
Ezt Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője mondta szerdán, a közgyűlés ülése előtti sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, a költségvetési tervezetben durva megszorítások szerepelnek. Példaként említette az 500 millió forinttal csökkenő parkfenntartást, amitől szerinte "gazosabbak és koszosabbak" lesznek a főváros közterületei.

Horváth Csaba emellett kiemelte, hogy a közvilágításra a tavalyi összegnél egymilliárd forinttal fordítana kevesebbet a városvezetés, ami naponta 92 perccel kevesebb közvilágítást jelent, vagyis szerinte "ennyivel több sötétség áll rendelkezésre például a szatíroknak".

A szocialista politikus szólt arról is, hogy a városvezetés nem gondoskodott a tömegközlekedés napi működéséből hiányzó 15 milliárd forint előteremtéséről.

Horváth Csaba bejelentette továbbá, kezdeményezik a három évvel ezelőtti fővárosi egészségügyi átalakítás teljes átvilágítását.

A szintén MSZP-s Szaniszló Sándor emellett közölte, javaslatot tettek arra is, hogy a főváros a jelenlegi százmillióról egymilliárd forintra emelje azt a keretét, amelyet az "ingatlanmutyik" megakadályozására fordíthat, elővásárlási jogának érvényesítésével.

Megjegyezte, sajnos a főváros az elmúlt négy évben nem élt ezen elővásárlási jogával, az erről döntő bizottság elnöke pedig az a Rogán Antal volt, akiknek kerületéből "számos panaszos ügy érkezik".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.