MSZP-s is bevásárolta magát a TV2-be

Egy TV2-részvényt vásárolt a szocialista Braun Róbert, hogy tájékoztathassa a többi tulajdonost, mi folyik a csatorna körül. Akár az Európai Bizottság elé kerülhet a homályos ügylet.

Braun Róbert szocialista politikus immáron részvényesként követeli, hogy a német ProSiebenSat.1-csoport álljon el a TV2 eladásától.

Az MSZP-s képviselőjelölt hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban azért vásárolta meg a német médiavállalat egy részvényét, hogy a többi részvényest tájékoztathassa: "a menedzsment segédkezet nyújtott egy aljas és korrupt üzlethez". "Németországban ez nem fordulhatna elő, Európa peremén egyelőre igen, ez tűrhetetlen" - jelentette ki. Közölte, elmegy a ProSiebenSat.1 februári, a tavalyi évet értékelő sajtókonferenciájára, majd a júniusi részvényesi közgyűlésen is fel fog szólalni, ha addig a vállalat nem lép vissza a TV2 értékesítésétől. A célja - mondta - a többi részvényest rábeszélni, hogy szavazzanak a menedzsment ellen ebben az ügyben.

Braun Róbert elmondta, ha a ProSiebenSat.1 egy héten belül nem áll el a TV2 értékesítésétől - amely eladói hitellel történt, vagyis az új tulajdonosok, Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató egyelőre nem fizette ki a vételárat -, az Európai Bizottság tiltott állami támogatásokat vizsgáló hivatalához és az amerikai igazságügyi minisztérium megfelelő szervéhez fordul. Gyanúja szerint ugyanis a vevők azzal számolnak, hogy ha a Fidesz nyer a választáson, akkor a TV2-höz érkező állami hirdetési bevételekből fedezik a tévécsatorna vételárát.

Az MSZP-s politikus kiemelte, egy szövetségi jogszabály szerint amerikai pénzügyi szervezetek és magánszemélyek nem vehetnek részt ilyen, korrupciógyanús ügyletekben. Márpedig - folytatta - a ProSiebenSat.1 egyik tulajdonosa egy amerikai pénzügyi befektetési alap, és Yvonne Dederick is rendelkezik amerikai állampolgársággal. A TV2 gazdasági igazgatójáról szólva Braun Róbert egyébként azt monda, információja szerint ő Simon Zsolttal ellentétben nem stróman, hanem a német eladót képviseli.

A TV2 egyik őszi műsorbemutatója Liptai Klaudiával és Till Attilával
TV2, Liptai Claudia, Till Attila

Braun Róbert arról is beszámolt, kampányt indított annak érdekében, hogy minél többen tiltakozzanak a ProSiebenSat.1 Facebook-oldalán a TV2 értékesítésének mikéntje ellen.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: decemberben még semmit sem tudtak a TV2 eladásának jogi formájáról és pénzügyi fedezetéről, mára viszont egyértelmű, hogy a tranzakció csak a Fidesz választási győzelme esetén lépne életbe, máskülönben az új tulajdonosok nem tudnák törleszteni az eladói hitelt. Hozzátette: értesülésük szerint egyes állami vállalatoknál már el is kezdték felmérni, hogyan lehetne a piaci arányokkal ellentétesen tovább növelni a TV2-nek jutó állami hirdetési bevételeket.

A TV2 országos kereskedelmi csatorna eladását tavaly decemberben jelentette be Simon Zsolt vezérigazgató. Mint mondta, ő és a tévé gazdasági igazgatója, Yvonne Dedercik vásárolta meg a céget. Azt már akkor elismerte Simon, hogy nincs ekkora magántőkéjük, de hogy milyen befektetői csoportokkal működik együtt, azt nem árulta el. Csak annyit mondott, hogy a mögötte álló cég magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik. A TV2 több vezető munkatársa lapunknak és más internetes portálnak, köztük az Indexnek azt valószínűsítette, hogy a bejelentés szokatlan időpontja és a tulajdonos eltitkolása azt sejteti, hogy Fidesz-közeli befektetők vásárolhatták meg a csatornát. A Népszabadság egy hónapja számolt be arról, hogy valami nem stimmel a TV2 eladásával: egy több milliárd forintot érő céget csak akkor vesz meg a vezérigazgató és a gazdasági igazgató, ha ők valójában strómanok, és a valódi tulajdonos kilétét nem akarják nyilvánosságra hozni. Ez pedig felerősíti azt a gyanút, hogy a jelenlegi kormányhoz közel álló gazdasági körök vették meg a második legnagyobb kereskedelmi tévét. Részleteket korábbi cikkünkben olvashatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.