MSZP-ötlet: legyen Vágó István a budapesti főpolgármester!

A XI. kerület polgármester szerint Vágó István Magyarország leghitelesebb embere, ezért őt kellene jelölni főpolgármesternek. A kvízmester azt mondta: sok múlik azon, hogy az embert milyen csapat veszi körül.

Meglepő ötlettel állt elő Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere, aki egy hírszájtnak adott interjúban azt vetette fel, hogy Vágó Istvánt kellene jelölniük a főpolgármesteri posztra - közli honlapján a hirado.hu.

Én azt látom, hogy Tarlós István népszerűsége nem mozog együtt a Fidesz országos támogatottságával - mondta Molnár Gyula. - Valahol 40-45 százaléknál áll meg, ami természetesen bőven elegendő ahhoz, hogy ezt a választást megnyerje, ha nincs vele szemben egy kompetens személy, aki sokkal inkább kielégíti a budapestiek sokszínű város iránti igényét. Mondok egy sokak számára talán viccesnek tűnő dolgot: Magyarország leghitelesebb embere Vágó István. Ha elvállalná, hogy indul, akkor az LMP is egy névről dönthetne és nem egy pártról.

Maga az érintett is nyilatkozott: - Azt hiszem, eleve nem zárkóznék el, de kis valószínűséggel tudnék jó lelkiismerettel megfelelni - jelentette ki Vágó. - Nagyon intenzív tanulásnak kell megelőzni, hogy az ember ilyesmire vállalkozzék. A főpolgármesterség is olyasmi, mint egy államfői poszt. Egy államfő sem tudhat mindent a közigazgatásról és a többiről. Sok függ attól, hogy az ember milyen csapattal veszi magát körül - érvelt Vágó István.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.