MSZP: Orbán Viktor tisztázza a diplomáciai botrányt

Az MSZP elnöke azt várja a miniszterelnöktől, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt tisztázza az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatos ügyet.
Tóbiás József, a szocialista párt elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, elvárják azt is, hogy minden miniszter, illetve az irányításuk alá tartozó vezetők tegyék egyértelművé, érintettek-e az ügyben.

Mint mondta: Magyarország és Amerika kapcsolatának erősítése érdekében arra biztatják a miniszterelnököt, hogy abban a pillanatban, ahogy számára nyilvánvalóvá válik, kire vonatkozik a beutazási tilalom, mondassa le az érintettet.

Tóbiás József kérdésre válaszolva elmondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton tájékoztatta a frakcióvezetőket az ügyről. Mint mondta: a miniszter azt közölte, hogy nem ismeri a beutazási tilalom elrendelésének okát, illetve arról sincs információja, kiket érint.

Az MSZP elnöke beszámolt arról is, hogy a nap folyamán a párt külügyi titkárának segítségével ellenőrizték azokat a sajtóinformációkat, miszerint az ügynek "a kormányzati rendszerben" is van érintettje. Ezt megerősítette a nagykövetség - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai értelmezés szélesebben határozza meg a kormányzati rendszert, az nem csupán a minisztereket jelenti.

Tóbiás József értékelése szerint az elmúlt 25 év legellentmondásosabb és legveszélyesebb állomásához érkezett az amerikai-magyar viszony.

Fülöp Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke szombaton azt közölte az MTI-vel, Szijjártó Péter miniszter elmondta a parlamenti frakcióvezetőknek: pénteken a tárca jegyzékben kérte az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivőjétől, hogy annak kormánya bocsássa rendelkezésükre azokat a hiteles információkat, amelyek alapján korrupciós vádakat fogalmaztak meg magyar állampolgárokkal szemben.

Hozzátette: az Egyesült Államok nagykövetsége mindeddig nem közölte a magyar kormánnyal a belépési korlátozás által érintett magyar állampolgárok nevét, és nem osztotta meg a döntés alapjául szolgáló hiteles információkat sem.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.