MSZP: mi nem Tisza, hanem Ady mellett állunk

A szocialisták parlamenti frakciója nem vesz részt Tisza István szobrának fölavatásán a budapesti Kossuth téren, mert a párt szerint a volt kormányfő nem fejezi ki a nemzet egységét.

Tisza István szobrának újraállításával nem értünk egyet. Tisza István nem szerette a magyar progressziót, s a magyar progresszió sem szerette Tiszát. Ez egy évszázad múltán sem változott. Mi Ady oldalán állunk - írja Tisza István szobrának újraállításáról az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Botka László, az MSZP választmányának elnöke, Tóbiás József, a frakció megbízott vezetője, valamint Hiller István, az Országgyűlés alelnöke. 

A három szocialista vezető leszögezi: nem egy műalkotásról, nem egy szoborról, hanem vitáról, valós politikai vitáról, érdemi nézetkülönbségről van szó, amelyet elfedni, elhallgatni káros és felesleges lenne.

Szerintük Tisza nem fejezte ki soha - sem saját korában, sem később - a nemzet egységét, ellentétben Kossuth Lajossal, Rákóczi Ferenccel, vagy éppen Andrássy Gyulával, akikre a szocialisták is tisztelettel tekintenek.

Mint írják, jobb lett volna, ha Tisza szobra helyett Deák Ferenc új emlékműve állna a Kossuth téren, mert Deák személye és tevékenysége "megkérdőjelezhetetlenül jobban fejezi ki az összetartozásunkat".

Közleményük így zárul: mindezek alapján az MSZP frakciója nem vesz részt Tisza István szobrának újraállítási ceremóniáján.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.