galéria megtekintése

Az MSZP várja az eredményeket: Ments ki innen!

2 komment


Bita Dániel

Az RTL Klub dzsungelreality műsora, a Celeb vagyok, ments ki innen! megy az MSZP-székház Horn Gyula termében este. Nehéz is lenne ennél találóbb összefoglalót adni a szocialisták önkormányzati választási kampányáról és vasárnap esti eredményváró rendezvényéről.

Belül legalább annak örülhetnek, hogy a megyékben az MSZP az első a baloldalon
Belül legalább annak örülhetnek, hogy a megyékben az MSZP az első a baloldalon
Reviczky Zsolt / Népszabadság
A földszinti teremben, ahol a parlamenti választáson még – az eredmény hatására hamar szétszéledő – diplomatáknak, szimpatizánsoknak rendeztek fogadást, az európai parlamenti voksoláson pedig az apparátus tagjai szomorkodtak, most az újságírókat ültették le.

Az alacsony részvétel azt üzeni az ellenzéknek, hogy másfajta politikát kell folytatni – magyarázza egy üres büféasztalnál rögtönzött sajtótájékoztatón Lukács Zoltán pártalelnök. A felvetésre, hogy az áprilisi és a májusi vereség után is ezt ígérték, hozzátette: egy választási évben nehéz érdemi változásokat végrehajtani, de most lesz rá négy évük. A változások mibenlétéről viszont még nem beszél, majd az eredményhirdetés után.

Tüttő Kata, a szocialisták közgyűlési frakcióvezető-helyettese azt mondja: hétfőtől az eddiginél kicsit többet kell gondolkodni. Nemcsak az elmúlt négy hónapról, hanem az elmúlt négy évről, és arról, hogyan lehet, hogy egy kormánynak, amely ennyire hülyének nézi az embereket, ilyen nagy a támogatottsága. Hogy milyen nagy, azt ekkor még nem tudjuk (csak az áprilisi és májusi eredményekből), de az alacsony részvételi hajlandóságból mindenkire arra következtet, a baloldali szavazók jó része otthon maradt. Nehéz jó szívvel a pályán maradni egy kis levezetésre két simán elveszített félidő után.

 

Tüttő azzal zárja, a hatalmat ellenőrizni kell. "Ellenzéknek lennie kell, de nem biztos, hogy nekünk kell lenni."

Miután nyolc óra körül elkezdenek sorjázni az eredmények, a politikusok eltűnnek az újságírók elől. Ülésezik az elnökség. Kilenckor úgy tűnik, Budapesten egy kicsit javított az ellenzék a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest (öt kerületben vezet a baloldal), a megyei jogú városok közül viszont megint csak Szegedet sikerül hozni. A szocialistákat legfeljebb az vigasztalhatja kicsit, hogy a megyei közgyűlési választásokon (a falvakban és a kisebb városokban) ők szerepelnek a legjobban a három ellenzéki párt közül.

A Jókai utcában némi izgalmat csak az hoz a várakozásba, amikor fél kilenc körül megszólal a szemközti szupermarket tűzjelzője. A kiérkező tűzoltóautó az MSZP székház előtt parkol le. Tűzoltásra ott is szükség lehet.

„Többet nem kérünk Gyurcsányból!”

Tóbiás József már az eredmények ismeretében azt mondta: számukra lezárult az alkuk korszaka. Az MSZP vezetése úgy döntött, nem köt többé rossz alkukat, és az elitek játszmái helyett kifelé nyit, az emberek, a nép felé.

Az MSZP elnöke kijelentette: nem fogadják el az Orbán-kormány hatalmi rendszerét, de nem fogadják el Gyurcsány Ferenc vezérelvű politikáját sem, amely „bezárta a baloldalt az elmúlt négy évben, lehetetlenné tette, hogy értékazonos, baloldali, modern, nemzeti elkötelezettségű politikát folytassunk" – hangsúlyozta. Később megjegyezte, a hatalom önmagáért való birtoklásában nem hisznek, az értékelvű szövetségi politizálást viszont – a szocialista párt hagyományainak megfelelően – nem utasítják el, 2018-ban is erre készülnek.

„Létezik baloldal, úgy hívják: MSZP" – jelentette ki Tóbiás.

A pártelnök előrelépésként értékelte, hogy – ha ötven szavazattal is, de – baloldali polgármesterjelölt győzött Salgótarjánban, így Szeged mellé még egy megyei jogú város irányítását megszerezték, gratulált annak az öt ellenzéki politikusnak, aki a fővárosban nyert el polgármesteri címet, és több kisvárosi győztesnek.

Megkönnyebülés

Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke gratulált Tarlós Istvánnak a győzelemhez, és megköszönte a tisztes helytállást Bokros Lajosnak. „Demokratát mindig helyes támogatni" – üzente nyilvánvalóan a szocialista párt országos vezetőinek is. De megjegyezte, egy baloldali főpolgármester-jelölt esetén talán nagyobb lett volna a részvétel. Okolta az Együtt-PM-et is, mondván, az MSZP az ő nyomásukra ment bele a koordinált indulásba, ami valószínűleg csökkentette a részvételi a szándékot.

Kunhalmi láthatóan megkönnyebbülve azt mondta: boldog, hogy a baloldal Budapesten felülmúlta négy évvel ezelőtti eredményét. Egyúttal jelezte, hat szocialista tagja lesz a Fővárosi Közgyűlésnek (az Együttnek és a DK-nak csak 2-2 képviselője), mint ahogyan a kerületekben győztes baloldali egyéni képviselők 80 százaléka is szocialista.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.