galéria megtekintése

Mesterházy nem mond le, kényszeríteni viszont nehéz

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 11. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Nem feltétlenül várható, hogy az MSZP szombati választmányi ülésén máris rendkívüli tisztújítást vagy konkrét személyi konzekvenciák levonását indítják el, az azonban bizonyos, hogy lesznek kritikus és önkritikus hangok is a tanácskozáson.

Botka László választmányi elnök összehívta a testület ülését szombatra; ezen elsőként a választási vereséget fogják értékelni, de napirenden szerepel a május 25-i EP-választásra való felkészülés is. Előbbi kapcsán Mesterházy Attila pártelnök fog részletes elemzést adni a választmánynak.

Mesterházy Attila szerint a Fidesz vesztett szavazatokat, az ő általa vezetett lista viszont vonzóbb volt, mint 4 éve
Mesterházy Attila szerint a Fidesz vesztett szavazatokat, az ő általa vezetett lista viszont vonzóbb volt, mint 4 éve
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Azt a pártelnök korábban világossá tette, hogy az eredmények ismeretében sem fordult meg a fejében a lemondás vagy annak felajánlása. Az ATV-nek adott interjújában azt mondta: a 2014-ben esedékes három választást (májusi EP, őszi önkormányzati) végig kell csinálni. Az elnök szerint volt és van is kormányváltó hangulat az országban, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a baloldali erőnek.

 

Mesterházy azzal is érvelt korábban – és fog nyilván a választmány előtt is –, hogy a baloldal növelni tudta támogatottságát, miközben a Fidesz sok százezer szavazót veszített el az elmúlt négy évben.

Mesterházy Attila helyzetét egyszerre nehezíti és egyszerre biztosítja a folyamatos kampányidőszak

Forrásaink szerint Mesterházy tisztában van a vele szembeni kritikus hangokkal, és maga sem állítja, hogy nincsenek tanulságai a vasárnapi eredményeknek. Várhatóan kezdeményezni is fogja az események mélyebb elemzését és azok konzekvenciáinak levonását; de feltehetően csak a még hátralévő választások után.

Úgy hallani, a választmány is olyan határozat vagy állásfoglalás kiadására készülhet, amely rögzíti, hogy a választási kudarcot és annak felelősségi szintjeit részletesen fel kell majd tárni.

Azzal együtt, hogy megbízható forrásaink is beszámoltak – főleg a vidéki szervezetek környékéről – radikális változást sürgető hangokról, a gyors és mély szervezeti, illetve személyi átalakításokra egyelőre épp a permanens kampányidőszak miatt kevésbé van lehetőség. Legalábbis formai, nem pedig politikai értelemben.

Formailag ugyanis a jelenlegi vezetőség mandátuma az őszi önkormányzati választásig tart, a szervezet pedig az addig tartó időszakot egységesen kezeli. Sokak számára hivatkozási alap, hogy az MSZP választmánya tavaly szeptember elején elfogadott egy olyan határozatot, amelyben az idei választások jelölési folyamatait és kereteit rendezték.

Ebben a választások közelsége és az új eljárási szabályok miatt azt mondták ki, hogy „elengedhetetlen a felkészülési folyamat egységes kezelése”, mert csak így biztosítható a „megfelelő szintű felkészültség és az alapszabálynak megfelelő döntéshozatal”.

Bezárkózva várják az eredményt a Jókai utcában
Bezárkózva várják az eredményt a Jókai utcában
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ezt többen úgy értelmezik, hogy miután jelenleg is a sajátos jogosítványokkal bíró országos választási bizottság a párt döntéshozó és operatív irányító testülete, ezért az önkormányzati voksolásig nincs más testületnek felhatalmazása radikális lépések, így például rendkívüli tisztújítás kezdeményezésére.

Az MSZP új alapszabálya értelmében minden tisztújítás alulról felfelé zajló folyamat, vagyis az elnökség megválasztása előtt minden egyes helyi, területi és megyei szervezetnél is végre kell hajtani a belső választást. Ez pedig legalább hatvan-kilencven napot vesz igénybe, ami épp az egymásba érő kampányidőszakok miatt problémás.

Arról nem is beszélve, hogy miután a bejelentett szándék szerint az őszi önkormányzati választáson valamilyen formában (vélhetően csak koordinált indulással) újra együttműködnének a baloldali szervezetek, az erről szóló megállapodást is meg kell majd valakinek kötnie. Ha pedig épp átmeneti pártvezetés van, akkor ehhez sincs kellő legitimitás a rendszerben.

A jelenlegi pártvezetés támogatói arra is emlékeztetnek, hogy sem a meglepő vereségeket hozó 2006-os önkormányzati, sem a korábbihoz képest rosszabb eredményt hozó 2009-es EP-választás után nem mondott le az aktuális pártvezető, csak a 2010-es országgyűlési voksolás éjszakáján közölte távozását az akkori elnök, Lendvai Ildikó, aki csak a választásokig vállalta a feladatot.

Mesterházy Attila helyzetét tehát egyszerre nehezíti és egyszerre biztosítja a folyamatos kampányidőszak. A jogi keretek miatt nehéz távozásra kényszeríteni, ha csak ő maga nem akarja, de mélyebb kibeszélésbe és átalakításba is nehéz fogni, ugyancsak az élő kampány miatt.

Kérdés, hogy a választmány ezzel kapcsolatban milyen irányokat szabhat szombaton.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.