galéria megtekintése

A Fidesz elcsábította az MSZP egykori nagy reménységét, a párt kiakadt

Meglepődött a Bem tér és a szocialista párt. Szijjártó Péter Kovács László egykori felfedezettjét, Veres János mostani feleségét szánja chisinaui nagykövetnek.

Várhatóan  Dobolyi Alexandra, az MSZP egykori EP-képviselője lesz Magyarország Moldovába akkreditált nagykövete – erősítette meg lapunk információját a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A Népszabadság értesülése szerint a kinevezés mind a külügyi tárca folyosóin, mint a szocialista pártban meghökkenést keltett. Eörsi Mátyás volt szabaddemokrata képviselő nemzetközi pozícióba ajánlása után rövid időn belül ez már a második meglepő személyzeti döntés a Bem téren.

Dobolyi Alexandrát az MSZP korábbi elnöke, Kovács László fedezte fel. Az Indexnek egy korábbi interjúban elmesélte, hogy a Fény utcai piacon futottak össze, de már korábban is ismerték egymást, mert az MSZP egykori elnöke édesapja gimnáziumi osztálytársa volt. Dobolyi nem titkolta, hogy Kovács segítségével került a külügybe. 1998 májusától a MSZP országgyűlési frakciójának külügyi osztályán dolgozott, de vezette az MSZP külügyi titkárságát is, majd 2004-2009 között az MSZP EP-képviselője volt. Mostani férje Veres János, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, egykori pénzügyminiszter.

Dobolyi korábban többször is nyilatkozott külügyminiszteri ambícióiról. A 168 Órának azt mondta, hogy ha már ENSZ-főtitkár nem lehet, két dolgot tudna elképzelni: az EP-külügyi bizottságának elnöki tisztét vagy a külügyminiszterséget. Az Indexnek pedig 2007-ben azt mondta: ha valaki külügyi pályára adja a fejét, nem mondhatja, hogy balett-táncos akar lenni. Önbizalmát azonban szakmai körökben nem látták megalapozottnak.

 
Dobolyi Alexandra
Dobolyi Alexandra
Kovács Tamás / MTI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kérdésünkre közölte: Dobolyi Alexandra felvételt nyert a tárcához.

Magyarország moldovai nagykövete jelenleg Szilágyi Mátyás, a váltásra a tervek szerint 2017-ben kerül sor. A tárca indoklása szerint „a nagykövetek kinevezésénél Magyarország Kormánya a szakmai szempontokat helyezi előtérbe, így az össznemzeti érdekek képviseletét, a diplomáciai ismeretek meglétét, a megfelelő nyelvtudást. Dobolyi Alexandra végzettsége, szakmai és politikusi előélete (EP-képviselő, szakterületen szerzett tudományos fokozat, stb.) alapján alkalmas arra, hogy Magyarországot külföldön diplomataként képviselje" – áll a külügy válaszában. A leendő nagykövet 2009-es önéletrajza szerint az Európai Szocialista Párt elnökségi tagja és a Szocialista Internacionálé FÁK, Kaukázus és Fekete tengeri bizottságának társelnöke volt. Felsőfokon beszél angolul és németül, illetve társalgási szinten görögül. Moldova hivatalos nyelve a román, regionális nyelvként az ukrán, a gagauz és a bolgár is használatos, ám a diplomáciában végső megoldásként általában elég az angol vagy a francia.

Próbáltuk megszólaltatni Dobolyi Alexandrát is, de nem vette fel a telefonját.

A hírre reagálva az MSZP közleményt adott ki, amelyben azonban nem nevezi meg Dobolyit. Az írják: „Ez egy olyan hatalom, amelyik kinevezésekkel, ajánlatokkal megpróbálja kompromittálni az ellenzéket. A szocialisták szerint, aki a mai helyzetben elfogad egy ilyen ajánlatot a Fidesztől, az hátat fordít annak a közösségnek, amelyiknek tagja volt. Csalódottak vagyunk, de ez egy olyan helyzet, amikor az érintettek elsősorban saját lelkiismeretüknek tartoznak elszámolással."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.