Mozgáskorlátozottat és kisgyerekes családot is kilakoltattak Miskolcon

Egy mozgáskorlátozott nénit és kisgyermekes családot tettek utcára ma a miskolci számozott utcákban - értesült a Roma Sajtóközpont (RSK).

Az egyik kilakoltatott, Szamkó Józsefné éppen a tanfolyamon volt, amikor a szomszédok értesítették, hogy a városi ingatlankezelő emberei ürítik a lakást. A nyolc hónapos kisgyereket nevelő asszony sokkot kapott, hiszen állítása szerint semmilyen értesítést nem kapott a kilakoltatásról. Az asszony szerint sem a lakbérrel, sem a közüzemi számlákkal nincs elmaradásban. Korábban volt lakbértartozása, de azt már rendezte - tudósított az RSK.

Vajda János / MTI

A miskolci városvezetés májusban szavazta meg a helyi Fidesz-KDNP frakció előterjesztését, mely szerint a közbiztonság javítása, és a lakosok szociális helyzetének javítása érdekében felszámolnának több „gettót és nyomortelepet" a városban, köztük a számozott utcákat is. A tizenöt igennel, négy nemmel és hét tartózkodás mellett megszavazott javaslatot a Fidesz támogatta, a Jobbik és a DK nemmel szavazott, az MSZP tartózkodott.

Egy a közelmúltban lezajlott, kiértékelés alatt álló szociológiai felmérés alapján az itt élők több mint 90%-a miskolci születésű, a többiek zöme pedig évtizedek óta a városban lakik.

A Miskolcon Maradunk Kitelepítés Elleni Bizottság az egyik kilakoltatott család otthona előtt, a 6. utca 15/2 előtt tart ma délután 13 órakor sajtótájékoztatót – közölte az RSK-val Váradi Gábor, a bizottság tagja és a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke.

Vajda János / MTI

Az Együtt-PM a miskolci kitelepítések azonnali leállítását követeli és az ombudsmantól is állásfoglalást vár az ügy kapcsán. "Látszatmegoldások és félelemkeltés helyett új alapokra kell helyezni a társadalompolitikát az egész országban, mely alapot a szolidaritás és egymás kölcsönös elfogadása kell, hogy jelentse. Felzárkóztatás helyett a magyar államnak szembe kell néznie az eddigi kudarcokkal és új, felelős, hosszú távú és végre valóban meg is valósítható integrációs politikát kell útjára indítani" - közölte kedden az ellenzéki pártszövetség.

Emlékeztetnek: miközben Miskolcon el akarják tüntetni a romákat a városból, addig Balog Zoltán odáig merészkedett, hogy eltagadja az akkori magyar állam felelősségét a náci vészkorszakban meggyilkolt roma honfitársainkkal történtek kapcsán. A Fidesz pusztító politikáját tovább folytatja, és ezzel még tovább rombolja a szolidaritást hazánkban.

Az Együtt-PM tisztában van azzal, hogy igenis vannak konfliktusok hazánkban romák és nem romák között. Azonban a gyűlölködés, a felelősség áthárítása, a megbélyegzés nem lehet ezeknek a megoldása. A békés egymás mellett élést egymás kölcsönös elfogadásával lehet csak megteremteni - olvasható a közleményben.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.