Moszkvai ingatlanügy: újabb szocialista politikusokat hallgatott ki az ügyészség

Meghallgatta Kiss Péter volt kancelláriaminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet 2008-as értékesítésével összefüggő nyomozásban szerda délelőtt.

Főügyészség szerdán tanúként meghallgatta Iváncsik Imre egykori, titkosszolgálatokért felelős államtitkárt
Budapest, 2011. április 6. Ivancsik Imre, a Miniszterelnöki Hivatal volt államtitkára, kilép a Központi Nyomozó Főügyészség épületéből, ahol tanúként hallgatták meg a moszkvai kirendeltség értékesítésének ügyében. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik eljárás a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron alul történő eladása miatt. MTI Fotó: Mohai Balázs

Azért idézte be Kiss Pétert az ügyészség, hogy igazolja: valóban ő hitelesítette azt a 2008-as dobogókői kormányülésen készült jegyzőkönyvet, amelynek alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálta az ügyet – ezt maga az egykori kancelláriaminiszter mondta el a meghallgatás után.

A szocialista politikus közölte azt is, hogy azon a kormányülésen valóban szó volt három külföldi ingatlan, közte a moszkvai kirendeltség hasznosításáról is, azonban Kiss Péter nem gyanakodott szabálytalanságra.

A nyomozóhatóság Kiss Péter után Iváncsik Imre titkosszolgálatokért felelős államtitkárt is meghallgatta az ügyben, és szerdán még Ficsor Ádámra, Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnökére is sor kerül. Február végén már tanúként meghallgatták Göncz Kinga volt külügyminisztert is.

A 2009 novembere óta tartó eljárás három gyanúsítottját - Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet - februárban vették őrizetbe, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte őket.

A gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint - az árfolyamveszteségre is tekintettel - a magyar államnak összesen csaknem hétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a moszkvai ingatlanügylettel.

A megalapozott gyanú lényege szerint az akkori moszkvai magyar nagykövet - a Külügyminisztérium mint vagyonkezelő nevében eljárva - érvényes felhatalmazás hiányában, a vagyonkezelésre vonatkozó jogszabályok megkerülésével 2008. március 14-én szerződést írt alá egy ismeretlen tulajdonosi hátterű, külföldi bejegyzésű társaság képviselőjével a magyar állam tulajdonát képező, a külügyi tárca vagyonkezelésében lévő moszkvai kereskedelmi képviselet elidegenítéséről.

Kiss Péter volt kancelláriaminiszter után a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán tanúként meghallgatta Iváncsik Imre egykori, titkosszolgálatokért felelős államtitkárt is a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet 2008-as értékesítésével összefüggő nyomozásban. Iváncsik az ügyészség épülete előtt várakozó újságíróknak azt mondta: azért hallgatták meg, mert szintén jelen volt azon a 2008-as dobogókői kormányülésen, amelyen egy jegyzőkönyv készült a moszkvai ingatlan ügyében.

A szocialista politikus közölte: a kérdések, amelyeket feltettek neki, erre a kormányülésre vonatkoztak, de ő nem tudott az ingatlaneladásról és arra sem emlékszik, mi hangzott el az említett kormányülésen. Mint mondta, hetente voltak kormányülések, nem emlékezhet több tízezer oldalnyi szövegre, csak arra emlékszik, ami az ő hatáskörébe tartozott, vagyis a titkosszolgálatokat érintő ügyekre.

A szerződés 23,6 millió amerikai dollár vételárat tartalmazott, amely jóval kevesebb az ingatlan moszkvai piaci forgalmi értékénél. A vevő cég közvetlenül a szerződéskötés után a vételárból 21,3 millió dollárt utalt át a magyar állam részére, ezt az összeget az MNV Zrt. értékesítési bevételi számláján írták jóvá, és 3,5 milliárd forintra váltották át.

(Forrás: mti.hu)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.